Belföld

Kövér a pedofilokhoz hasonlította az örökbefogadó azonos nemű párokat

A fideszes házelnök szerint normális homoszexuális nem is akar ilyet.

Az Index elment (az MTI már nem) Kövér László zuglói fórumára, ahol az EP-kampány szokásos kormánypárti témái (migráció, csak a Fidesz…, csak a keresztény kultúra) mellett a homoszexuálisok egyenjogúságáról is beszélt.

A fideszes házelnök az írásban leadott kérdések egyikére, amely a lopakodó liberalizmus témáját firtatta, azt felelte, nem lopakodik, mert a nemek megszüntetése, ami tíz éve még nevetséges lett volna, mára „véres valóság”, hiszen van, ahol már

három WC-t írnak elő a közintézményekben: a nőknek, a férfiaknak, meg a… harmadiknak.

Mint mondta: ez a diszkrimináció, a szexuális kisebbségek ennél többen vannak.

LMBTQ, ez öt. Vannak a férfiak, nők, meg az LMBTQ. Hol van a másik négynek? Miért nem kérik ki maguknak?.

Kövér emlékeztetett rá, hogy Lengyelországban a liberálisok tették kampánytémává a pedofil papok ügyeit, amit ő is undorítónak tart, de nemcsak az egyházi embereknél. Elővette Daniel Cohn-Benditet, majd a pedofíliához hasonlította azt a követelést, hogy a homoszexuálisok gyereket fogadhassanak örökbe.

Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze.

Kövér: normális homoszexuális tudja

Szerinte ez a hozzáállás nem minden homoszexuálisra jellemző, mert

egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.

Kövér László ezen kívül beszélt arról, hogy a Fidesz most akár 4/5-ös többséget is el tudna érni, majd tisztázta, hogy tényleg csak
félreértették szavait, nem becsüli le a klímaváltozás jelentőségét, kifejezetten aggódik unokái jövője miatt.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik