Belföld

Állami autókkal érkeztek, hogy nulla forintért átvegyék az Orangewayst

A Fővárosi Törvényszék február elején egy szűkszavú, rejtélyesnek tűnő közleményben számolt be arról az elsőfokú ítéletről, amelyben három embert kényszerítéssel vádoltak, miután egy 17 milliárd forintos közbeszerzési eljárást hiúsítottak meg – írta az Index.

A lap szerint a közleményből is látszik, hogy valami sokkal komolyabb történet lehet a háttérben, ám ami elsőre is különös volt:

  • a bíróság hírében nem szerepeltek az elkövetők adatai,
  • nem szerepelt benne, hogy milyen cégekről, milyen szervezetekről van szó,
  • az elsőfokú ítélet szerint ezek az emberek egy 17 milliárd forintos közbeszerzésre tudtak befolyással bírni, ehhez képest szinte súlytalan büntetést kaptak: ketten pénzbüntetést, az elsőrendű vádlott pedig minimális börtönt, de felfüggesztve, valamint pénzbüntetést.

Az érintett három ember tehát nagyon befolyásos volt, hiszen egy 17 milliárd forintos közbeszerzést tudtak meghiúsítani, hogy lenyúlhassák az autóbusz-üzemeltetéssel foglalkozó céget.

A cikk szerint 2014-ben az akkor piacvezető Orangeways tulajdonosait egy ismerősön keresztül keresték meg a „visszautasíthatatlan ajánlattal”, pontosan nulla forintért kérték a céget, amelynek akkoriban csak az internetes jegyértékesítési rendszere több tízmillió forintra rúgott, és akkor nem említettük az eszközparkot és a kiépített rendszert.

Az Orangewayst fapados busztársaságként Kovács Miklós György és Kedves Ferenc alapították 2007-ben. A cég fénykorában 300 ezer utast szállított, majd Kedves kiszállása után családi vállalkozásként működött tovább. Bár a cégre egyre több panasz érkezett, nőttek a kifizetetlen számlák, majd az el nem indult buszjáratok miatt került be a hírekbe. A szolgáltatás egyre romló színvonala és az ennek köszönhető rossz sajtó miatt az Orangeways problémái állandósultak.

Ekkoriban azonban történt valami más is, aminek hátterét mostanáig nem nagyon ismerhette a nagyközönség.

Az egyre kilátástalanabb helyzetbe került cégnek a kiutat a fővárosi önkormányzat cége, a Budapesti Közlekedési Központ által kiírt közbeszerzési pályázat jelenthette volna. Ez volt a Várra és más fővárosi kerületekre szóló, 17 milliárd forint értékű úgynevezett midibusztender. A BKK összesen három pályázatot írt ki az ügyben. Az első sikertelenül zárult, majd a második pályázaton a legjobb ajánlattal az Orangeways nyert. A közbeszerzési eljárás nyerteséről 2014 márciusában az MTI is hírt adott. Csakhogy 18 nappal később a BKK eredménytelenné nyilvánította a közbeszerzést.

A vád szerint a buszcég tulajdonosait először abban az időszakban keresték meg azzal, hogy átvennék a céget, amiért 0 forintot ajánlottak. Ezután újabb tárgyalások következtek. A második „üzleti” találkozóra a három vádlott stílusosan állami kocsikkal érkezett. Nem volt cél, hogy elrejtsék, milyen szinten érdekeltek a vásárlásban, hiszen az egyik vádlott akkoriban miniszteri biztosként dolgozott egy minisztériumban.

A második tárgyaláson R. Á. ZS., F. K. és SZ. P. I. már 20 millió forintot ajánlottak a cégért, illetve a vád szerint „a sértettet azzal fenyegették, hogy ha nem adják el a céget, akkor nem nyeri meg a közbeszerzési pályázatot”.

Ám a fenyegetés ellenére az üzlet mégsem jött össze. A következő napokban egyre idegfeszítőbb alkudozás, időhúzás kezdődött, ezzel egy időben a közbeszerzés körül egyre több befolyásos ember bukkant fel. Kétségbeesett tűzoltás kezdődött, végül egy befolyásos ellenzéki politikus és egy ügyvéd közreműködésével az ügy Tarlós Istvánhoz is eljutott, majd nem sokkal később nyomozás indult. Ugyanakkor a főpolgármester azt mondta, két magáncég ügyéről van szó, ezért a Fővárosi Önkormányzatnak nincs köze hozzá.

Az Orangeways győzelméről szóló MTI hírt követő 18. napon a BKK eredménytelenek nyilvánította a tendert. 

A két cég között kommunikációs csata kezdődött. Az Orangeways perrel fenyegetőzött, mire a BKK közölte, hogy bár „a midibuszok üzemeltetésére kiírt pályázatán valóban nyertesként akarta az Orangeways City Kft.-t kihirdetni, de a tendert eredménytelenné kellett nyilvánítania, mert az Orangeways egyik partnere idő közben felszámolás alá került, ez pedig a törvény szerint azonnali kizáró okot jelent a közbeszerzési eljárásból”.

A bírósági ügyben a vádat a Fővárosi Főügyészség képviselte, a tárgyalásokon összesen hét tanút hallgattak meg.

Érdekes, hogy a vád visszafogottnak tűnik: kényszerítés. Sem a zsarolás, sem a befolyással való üzérkedés nem került elő, amire a bíróság és az ügyészség is azt közölte, hogy a „befolyással üzérkedés bűntettét az követi el, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol. Azonban a BKK által kiírt pályázat elbírálója nem hivatalos személy, így ez fel sem merül.

A bíróság mérlegelte, hogy megállna-e a zsarolás, de „annak tényállási eleme azonban a kár, vagyis a vagyonban beállott értékcsökkenés. Azzal, ha névértéken eladják a céget, a vagyon nem csökken – a pályázat elnyerése esetén befolyó nyereség pedig még nem a vagyon része, csak váromány”.

Az Orangewaysre az ügy kirobbanását követően a lassú kimúlás várt. A céget több mint 27-szer megbüntették, és miközben a Nemzeti Közlekedési Hatóság végrehajtást kért a NAV-tól, és a cég személyszállítási engedélyét is elvették, csalás miatt rendőrségi nyomozás is kezdődött, végül a kegyelemdöfést a Gazdasági Versenyhivatal adta, amikor 85 millió forintra büntette a céget.

Kiemelt kép: A vonatra váró utasok segítségére sietett az OrangeWays autóbusz-társaság. A Volán konkurense hat darab, egyenként 65 személyes luxusbuszt küldött a Keleti és Nyugati pályaudvarra, hogy célba juttassa a vidékre igyekvőket. Folytatódik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által határozatlan időre meghirdetett sztrájk a MÁV teljes vonalhálózatán, miután a VDSZSZ és a MÁV Zrt., illetve a MÁV-START személyszállító cég képviselői között nem született megállapodás sem a bérkövetelésekről, sem a sztrájk idejére nyújtandó elégséges szolgáltatásról. MTI / Füzesi Ferenc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik