Belföld

Jogerősen 7 év fegyházat kapott a tanítványát megerőszakoló zeneoktató

A Győri Törvényszék hét év fegyházra ítélte azt a zeneoktatót aki megerőszakolta a tanítványát három évvel ezelőtt.

A 47 éves férfi három évvel ezelőtt egy Győr-Moson-Sopron megyében működő művészeti egyesület vezetőjeként került kapcsolatba a zenei együttesbe belépő, 15 éves lánnyal. Mivel a lánynak az együttes szokásos próbanapján más elfoglaltsága volt, ezért jellemzően külön, a férfival kettesben gyakorolt. A férfi két évvel később az egyik ilyen alkalommal szerelmet vallott a lánynak. A lánynak terhes volt a férfi közeledése, ezért eldöntötte, hogy nem játszik tovább az együttesben. A lány amikor ezt közölte a zenetanárral, ő azt mondta, hogy csak akkor léphet ki az együttesből, ha közösül vele.

A lány 2017 augusztusában kilépett az egyesületből a férfi magatartása miatt. A zenetanár azonban még ekkor sem hagyott fel a háborgatásával, megbeszélés ürügyén magával csalta a lányt és rövid kocsikázást követően letért az útról, központi zárral lezárta az autót, elvette a lány mobilját és a kesztyűtartóba tette. Ezt követően a férfi az autóban megerőszakolta a kislányt arra hivatkozással, hogy tartozik neki ennyivel mindazok után, amit eddig tett érte. A szexuális cselekmény több, mint három órán keresztül tartott úgy, hogy a zeneoktató végig a síró és tiltakozó fele akkora súlyú lányon feküdt.

A lánynak esélye sem volt kiszabadulni a kiszolgáltatott helyzetéből a férfi erőfölénye miatt. A zenetanár hét évet kapott a Soproni Járásbíróságon első fokon.  Az ítélet ellen a férfi és védője is fellebbezett.

A másodfokú tanács azonban nem fogadta el azt a védekezést, mely szerint a kiskorú lány kezdett ki a zenetanárral és a szexuális aktus közös megegyezésen alapult. A másodfokú bíróság az indokolás során kiemelte, hogy életszerűtlen, hogy  egy csinos, vékony, középiskolás lány, akinek a korosztályából választott fiatalemberrel kapcsolata van, érzelmileg vonzódjon a majdnem ötven éves, őszülő, túlsúlyos férfi felé, olyannyira, hogy vele szexuális kapcsolatot akarjon létesíteni. Ráadásul az eljárás során kirajzolódó zárkózott, csendes, visszahúzódó jellemvonásai sem arra utalnak, hogy provokálta volna a férfit,

A védelem vitatta, hogy erőszakos cselekmény is történt volna a közösülés során, azonban a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a büntetőjogi erőszak fogalom jóval szélesebb, mint amit hétköznapi értelemben erőszak alatt értünk. A lány akarata nem találkozott művészeti vezető akaratával, a férfi túlsúlyából eredő jelentős erőfölénye valamint a lány lábainak szétfeszítése külön-külön önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy az erőszak megállapítható legyen.

A másodfokú bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi egy olyan köztiszteletben álló, egyházi körökben is megbecsült férfi, aki társulatvezetői pozíciójánál fogva visszaélt a szülők, a gyerekek és a közösség bizalmával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik