Belföld

Távozik posztjáról a Figyelő főszerkesztője

Továbbra is zajlanak az átalakítások az Orbán Viktor kormányfő által közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített – majdnem ötszáz médiaterméket összefogó – fideszes médiaholdingban. Múlt héten számoltunk be róla, hogy a sajtókonglomerátum, vagyis a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumának vezetését Szánthó Miklós, az Alapjokogért Központ igazgatója vette át Varga Istvántól, aki februárban kényszerült távozni a szervezet éléről azután, hogy egy interjúban élesen bírálta a kormánypárti sajtót.

Információink szerint további változás, hogy a Schmidt Máriától a fideszes médiaholdinghoz került Figyelő című hetilap főszerkesztője, Lánczi Tamás is távozik posztjáról. Úgy tudjuk, hogy a helyét Deák Bálint a Világgazdaság főszerkesztője veszi át. Erről érdeklődve, megkerestük a fideszes alapítványt is, ám nem válaszoltak kérdéseinkre. Lánczi Tamást szintén kerestük, aki nem cáfolta értesülésünket, ám mindössze annyit mondott, hogy hamarosan közleményt tesznek közzé a Figyelő oldalán.

Mint arról beszámoltunk, a Schmidt vezette szerkesztőbizottság már februárban lemondott a lap élén, és Lánczi főszerkesztői posztja már akkor bizonytalanná vált, mert az alapítvány döntéshozói nem feltétlenül vele képzelték el a jövőt.

Közben egy új hetilap is elindulhat a kormánymédia részeként. Úgy tudjuk, tervezik a Mandiner című hetilap kiadását, amelyről korábban megírtuk, hogy várhatóan egy közéleti-politikai tematikájú 60 oldalas hetilap lesz, ami az egykori Heti Válasz olvasótáborát próbálná meghódítani. Erről is hiába érdeklődtünk a Kesmánál.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik