Belföld

Egy füzettel is lehet küzdeni a hálapénz ellen

Dr. Csehpál Etelka 47 éve praktizál háziorvosként, sokadik éve a Makó melletti Földeákon.

„Sose voltam a pénzre hajtós, de azt nem mondom, hogy soha nem fogadtam el hálapénzt” – mondja az orvos, aki pályája elején, altatóorvosként volt, hogy elfogadott egy doboz desszertet. Ő ezt is hálapénznek tartja, az viszont természetes neki, hogy a felajánlott pénzt visszautasítsa.

Ne a betegek fizessék meg az én jólétemet.

Amikor néhány éve látta, hogy a Facebookon főleg fiatal orvosokból megalakult az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, rögtön csatlakozott, és ezt a betegei tudtára is adta. Egy A4-es lapon kiragasztotta, hogy a hálapénz megszüntetése mellett az egészségügyi körülmények javítása a céljuk, ha pedig a beteg elégedett az orvos munkájával, akkor ne pénzzel hálálja meg, hanem írja be a rendelőben kihelyezett füzetbe.

A 71 éves, Szegedről ingázó doktornő nemcsak a hálapénz helyetti dicsérő szavakat várja pácienseitől, hanem a kritikákat is, de a füzet 6-7 oldalnyi dicsérettel és köszönettel van tele, amire a csak annyit mond: „Pedig tudom, hogy vannak hibáim is.”

Azt érzik, mindenképp adni kell

A pénzt nemcsak a kórházakban csúsztatják a zsebekbe a páciensek, hanem a háziorvosi rendelőkben is, főleg akkor, ha az orvos plusz szolgáltatást nyújt, például nem a rendelőben fogadja a beteget, hanem kimegy hozzá. Csehpál Etelka szerint a beteg ilyenkor azt érzi, hogy mindenképp adnia kell ezért az orvosnak valamit, tartozik neki.

Falun különösen erősen van jelen az orvos-beteg kapcsolatban a hálapénz: megalázva érzik magukat, ha azt a kis pénzt, vagy a doboz tojást nem tudják odaadni az orvosnak. Ez a betegnek és az orvosnak is kellemetlen helyzetet szül, amiből Etelka azzal próbál kimenekülni, hogy azt mondja betegének:

Magának nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

A hálapénz megszüntetését évek óta hangoztatják, de Csehpál doktornő példája is mutatja, nemcsak az orvosoknak, a betegeknek is változniuk kell. Szerinte ahhoz, hogy a hálapénz rendszere kikopjon az egészségügyből, első lépésként az egészségügyi dolgozók fizetését kell rendezni, aztán a fejekben kell rendet tenni, hogy ne legyen természetes a hálapénz adása.

Akik már az orvosbáróság közelében vannak, azokra nem lehet számítani a hálapénz elleni küzdelemben, de a fiatalokra igen – mondja a doktornő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik