Belföld

Manfred Weber: Örülök, hogy vége

Örülök, hogy vége ennek és most már szeretnék elkezdeni kampányolni – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje azután, hogy az EPP döntött arról, felfüggesztik a Fidesz tagságát és vizsgálatot indítanak.

Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban
A Fidesz belement abba, hogy a vele szemben folyó vizsgálat idejére szüneteljenek a Néppárton belüli jogai, nem lép ki.

Weber szerint az utóbbi napokban nagyon intenzív megbeszélést folytattak és nagyon sok hasznos visszajelzést kaptak arról az EPP tagjai részéről, hogy milyen legyen a Néppárt.

Egészen a végéig nem volt egyértelmű, hogy találunk-e olyan megoldást, amely mindenki számára jó lesz,

tette hozzá Weber, és elmondta, hogy a szerdai vita is kemény volt és őszinte. Az viszont, hogy a tagok túlnyomó többséggel támogatták a felfüggesztést (190 mellette, három ellene), azt mutatja, hogy olyan döntést sikerült hozni, ami mindenki számára megfelelő.

Most tehát az következik, hogy egy három tagú tanács fogja megvizsgálni a Fidesz tevékenységét, a vizsgálat lezárultával pedig döntenek arról, hogy a Fidesz továbbra is az EPP tagja maradhat-e.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Néppárt ma egyetértett abban és nagyon egyértelműen kimondta, hogy szükség van a Fidesz felfüggesztésére, ahhoz, hogy kiderüljön, a Fidesz nem lesz akadálya az EPP további fejlődésének.

Weber az igen rövid sajtótájékoztatón a CEU-val kapcsolatban még elmondta: szerda reggel beszélt Michael Ignatieff rektorral és reménykednek abban, hogy a német támogatásnak hála sikerül megoldani az egyetem Magyarországon maradásának problémáját.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik