Belföld

A CEU továbbra is jogi garanciákat vár Orbántól

Ahogy korábban megírtuk, Orbán Viktor kedden levelet írt a bajor kormánynak, amelyben biztosította őket a magyar kormány nevében, hogy nem fog keresztbe tenni annak, hogy a Müncheni Műszaki Egyetem részt vegyen a magyar felsőoktatásban a CEU-val való együttműködés révén.

Florian Herrmann kancelláriaminiszter azt mondta a levéllel kapcsolatban, hogy Orbán garantálta, hogy a CEU továbbra is kutathat és oktathat Magyarországon. A miniszter úgy véli, ez már a békülés egyértelmű jele.

A Népszava megkérdezte az ügyben a CEU-t, az egyetem pedig válaszában közölte:

 Sajtóhíreket nem szeretnénk kommentálni, továbbra is tényeket, konkrét jogi garanciákat várunk a magyar kormány részéről.

Továbbá jelezték, hogy a magyar kormány részéről nem történt még megkeresés az irányukban, illetve fenntartják korábbi állásfoglalásukat, miszerint üdvözlik ezeket a fejleményeket, és hogy ezzel lehetőség nyílt az egyetem elüldözéséhez vezető folyamat visszafordítására.

A lehetséges együttműködés előkészítését azonban csak akkor folytathatják tovább, ha a magyar miniszterelnök egyértelmű állásfoglalásban biztosítja arról partnereit, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat adó szabad intézményként maradhat a magyar fővárosban.

Az állásfoglalást olyan törvényi keretnek kell alátámasztania, amely jogilag kötelező érvényű felhatalmazást ad a CEU-nak arra, hogy Budapesten folytassa a tevékenységét. Ha meg is kapják a garanciákat, az nem lesz hatással az osztrák terjeszkedésre: a bécsi campust így is, úgy is megnyitják

– közölte a CEU.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik