Belföld

Nem áprilisi tréfa, megbénulhat a kerület

Közeledik a kritikus határidő a rákospalotaiak életében.

Az Origo Gyurcsány Ferenc legfőbb szövetségesének bukásaként ünnepelte, hogy Rákospalotán elbukott a Németh Angéla polgármester által beterjesztett 2019-es költségvetés. Az örömöt némiképpen árnyalhatja, hogy az önkormányzat honlapján közzétette, ez mivel járhat.

A képviselők kedd este 10 igen, 4 tartózkodás és 7 nem ellenében utasították el a büdzsét.

Gyakorlatilag csak ebben egyezik meg a két írás.

Az Origo szerint a nemet mondó Fidesz-KDNP úgy látja, a kerület a DK és Lamperth Mónika (a jegyző nevét nem mindig sikerült pontosan leírniuk) foglya maradt, Németh Angéla totális vereséget szenvedett. A kormánypárti portálnak Pintér Gábor Fidesz-frakcióvezető jogellenesnek nevezte, hogy 7 fős frakciójuk módosításait a baloldali vezetés még szavazásra sem bocsátotta.

Megbénulhat a kerület

A kerület portálja név szerint felsorolja, hogyan is szavaztak a képviselők. Azt írták, a döntés után nem csak a közalkalmazottak, köztisztviselők fizetésemelése kerül veszélybe. Ha a március 18-i újabb, az előírt határidőn belüli utolsó rendkívüli ülésen sem sikerül elfogadni a költségvetést, a kerület működésképtelenné válhat – figyelmeztetett Lamperth Mónika.

A jegyző szerint első lépésben április 1-jétől megszűnhetnek az állami támogatások, a városrész csak saját bevételeiből gazdálkodhat. Ez a XV. kerületben azt jelentené, hogy a kötelező feladatok ellátása (óvodák, bölcsődék működtetése) talán biztosítható lenne, de az önként vállaltakra, a kulturális, a civil és a sportszervezetek támogatására, a fizetések előírt emelésére, a fejlesztésekre már biztosan nem jutna pénz.

A fideszes „igenek„ ára

Hajdu László parlamenti képviselő (volt polgármester) szintén arra figyelmeztetett, hogy költségvetés nélkül az önkormányzati intézmények, cégek megbénulhatnak, de bizonytalanná válhat az államosított iskolák sorsa is, amelyek működését a kerület eddig 2 milliárd forinttal támogatta.

Akik elutasítják a költségvetést, nem politikai ellenfeleiket, hanem a kerület 80 ezer lakóját büntetik – tette hozzá. 

A képviselő-testület ülésén megszólalt néhány olyan civil szervezet képviselője is, akiktől „burkolt pártfinanszírozás sejtető kiadások” miatt vontak volna el pénzt. Az Öthét (Összefogás Tisztább, Humánusabb, Élhetőbb Településért) egyesület elnöke például hosszan sorolta, milyen programokat szerveztek rászorulóknak országszerte, köztük olyan településeken is, ahol a fideszes vezetés ezt örömmel fogadta.

Az Origo anyagából kimaradt, ezért érdemes felidézni, hogy a polgármester szerint a Fidesz-frakciótól késve érkeztek a módosító javaslatok. Ennek ellenére több elemét is beírták volna a költségvetésbe. Németh Angéla kedden is tárgyalt Pintér Gáborral erről, de számára biztossá vált, hogy a kormánypárti képviselők az igen szavazatukat egyértelműen személyi kérdésekhez kötötték.

Kiemelt kép: XV Média, Nagy Botond

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.