Belföld

Eddig megúszta, de most tényleg megváltak a lakásosztogató fideszes várgondnoktól

Már nem dolgozik a Budai Várbeli beruházásokat menedzselő miniszterelnökségi cégnél Gyutai Csaba fideszes politikus. Információink szerint az egykori zalaegerszegi polgármesternek azt követően kellett végleg megválnia mindkét vezetői posztjától, hogy a kormány új céget alapított a botrányokat halmozó Várgondnokság és a Budavári Kft. helyett.

A Miniszterelnökség felügyelete alatt 2018. december 31-én alakult meg a Várkapitányság Nonprofit Zrt., amely a kormányzati beruházásokat is felügyelő Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., valamint a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. összeolvadásából jött létre. A Várkapitányság igazgatósági elnöke Fodor Gergely lett, akit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban, 2018 nyarán megbízott a budai Várnegyed területén folyó kormányzati beruházások koordinálásával.

Gyutai sorsáról a cégváltás idején nem nyilatkoztak.

A volt főgondnok az előző ciklusban több válságos időszakot is túlélt a vári cégek élén. A Várbazárban szabálytalan közbeszerzéseket bonyolított el, amiért hivatalos írásbeli figyelmeztetést kapott. Lázár János minisztersége idején azonban nem váltották le a Várgondokság éléről, hanem még nagyobb teret kapott, 2016 nyarán kinevezték a több milliárddal gazdálkodó Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. élére is.

2017-ben a Miniszterelnökség titkos átvilágítást készíttetett a vári cégek működéséről, ami a sajtóhírek szerint döbbenetes szabálytalanságokat tárt fel. Gyutai beköltözött a Várgondnokság Kft. lakásába, éveken át nem fizetett sem bérleti díjat, sem rezsit, fillérekért osztott ki lakást családtagjainak is. Leváltása ekkor is felmerült, de a Miniszterelnökség eltekintett a felelősségre vonástól.

2017-ben a céges vagyon ügyében vizsgálatot indított a BRFK, de Gyutai akkor is a helyén maradhatott.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik