Belföld

Gémesi György: Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Fidesz idáig merészkedik

Gémesi György: Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Fidesz idáig merészkedik

A korábban MDF-es, most az Új Kezdet nevű pártot vezető Gémesi György 1990 óta kirobbanthatatlan a gödöllői polgármesteri székből, civil szervezete választásról választásra elhozza neki a testületi többséget, ő maga pedig 70 százalék körüli eredménnyel veri ellenfeleit. Azonban egy évvel a 2019-es önkormányzati választás előtt sok nehéz ügye akadt: a szemétszállítási válság a Zöld Híddal, a gödöllői uszoda véget nem érő története vagy épp az a szerinte szerencsétlenül kiragadott pár mondat, ami miatt a hajléktalanrendelet körüli csaták frontvonalába került. Interjú.

A Facebook-oldalán az utóbbi években jobban beleállt a politikai vitákba a Fidesszel, de mostanában pozitívabb a hangvétel, inkább a lokálpatrióta vonal érvényesül. Miért?

Az oldalamon mindig is inkább Gödöllő volt a középpontban, és az esetek nagyobb százalékában polgármesterként nyilatkozom. Persze egy-egy téma időnként találkozik az országos politikával is, ilyen volt a hulladék kérdése. A tavaly áprilisi választás után, mint ahogy azt előre jeleztem, átadtam a parlamenti mandátumomat, az Új Kezdet választmánya döntése alapján Hohn Krisztina alelnök kapta meg. Soha nem merült fel, hogy újra be kívánok ülni a parlamentbe. Nekem Gödöllő az első. Mindig is az volt, az is marad. Most az önkormányzati választásra koncentrálok.

Az ősz véget nem érő sztorija volt a Zöld Híddal és a hulladék elszállításával kapcsolatos történet, aminek során a nem fizető kukaholding miatt a régió szemétkezelését végző, 116 önkormányzat által alapított, az ön elnöklete alatt működő Zöld Híd nem vitte el a hulladékot három napig, mígnem a katasztrófavédelem átvette a finanszírozást. Hol tart az ügy?

Lassan négy hónapja ugyanúgy a katasztrófavédelem finanszíroz, a Zöld Híd szolgáltat, pedig három hónapja a Fidesz által kijelölt elnöke van az önkormányzati társulásnak. A „bűnöm” az volt, hogy elmondtam a tényeket, amivel az egész magyar hulladékgazdálkodás küszködik. Az állami tulajdonú kukaholding határozza meg a szolgáltatás árát, ami nem fedezi a szolgáltatás – amortizáció, rekultiváció nélküli – költségeit. Ezt a kukaholding szedi vagy nem szedi be, és aztán visszaoszt a számításai szerint valamennyit. Csakhogy ez itt nem – de máshol sem – volt elég a működésre. A Zöld Hídnál 2017-ben 4,7 milliárd forintot osztottak vissza, amiből a működés biztosított volt. 2018-ban ez 3,5 milliárdra apadt, ami ugyanarra a feladatra nyilván nem elegendő. Ez indított egy kivéreztetési folyamatot, így oda jutottunk tavaly október végére, hogy elfogyott a számláról minden pénz, és mivel a Zöld Hídnak az állami pénzen kívül jogszabály alapján más bevétele nem lehetett, a cég működésképtelenné vált. A cég vezetője minden jelzést, dokumentumokkal alátámasztva, folyamatosan elküldött a kukaholdingnak, amely érdemben nem reagált erre, az utolsó hetekben pedig egyáltalán nem. Emellett folyamatosan tájékoztatva voltak a tagönkormányzatok polgármesterei, a térség országgyűlési képviselői is.

Csak később tudtam meg, hogy ősz elejétől megkezdődött a Fidesz játszmája, ami az én eltávolításomat tűzte ki célul.

Fotó: Marjai János/24.hu

Racionalizálással próbálkoztak?

Természetesen. De a szolgáltatás sérelme nélkül már semmit nem lehetett racionalizálni. Sőt egyre több gépjármű vált működésképtelenné, és ez iszonyatosan megnövelte a költségeket ugyanúgy, mint a kompenzáció nélküli minimálbér-emelés, aminek bérfelhajtó hatását sem lehetett kigazdálkodni. Az év közepétől komoly emberierőforrás-hiánnyal is küszködött a cég. A végén a racionalizálás része volt a lomtalanítás felfüggesztése és a zöld hulladék elszállításának ideiglenes szüneteltetése. Ezek a folyamatok vezettek oda – nagyon nehéz döntés volt –, hogy elfogadtam a szakma javaslatát a szolgáltatás teljes felfüggesztéséről. Ilyenkor a katasztrófavédelemnek kell ellátni a feladatot. A bejelentés után a katasztrófavédelem országos vezetői azon a hétvégén leültek tárgyalni a cég vezetőivel. Meg is állapodtak, hogy hétfőn kezdenek. Aztán hétfőn csend, a telefont sem vették fel. Kedden csend továbbra is. Összehívtam egy sajtótájékoztatót, odahívtuk az összes dolgozót, kitettük a dokumentumokat egy asztalra és részletesen elmondtunk Gyenes Szilárddal, a cég ügyvezetőjével mindent. Mindenki mindent megkérdezhetett és megnézhetett. Ez nagyon felbosszantotta a Fideszt. Ekkor indult el az a politikai támadás ellenem, ami mindenki előtt ismert.  Mi fehéren-feketén bemutattuk a piszkos politikai játszma részleteit. Minden adat, sőt azóta már az ombudsmani jelentés és a nemzetközi vizsgálat is a mi álláspontunkat támasztotta alá, hogy így nem lehet működni. De a Vécsey László és társai által vezényelt helyi és környékbeli fideszes csapatot ez egyáltalán nem érdekelte, csak az a politikai cél elérése, hogy Gémesinek távoznia kell. Engem az érdekelt, hogy minden megfelelően működjön, ezért is adtuk át a katasztrófavédelemnek a szolgáltatást. A politikai támadást tudomásul véve pedig felálltam. 13 évig minden ellenszolgáltatás nélkül láttam el ezt a feladatot, és soha semmi gond nem volt, amíg a nagy vagy piti politikai játszma bele nem szólt. Így 13 év után az ellátott feladatot visszaadtam.

Nem volt felkészülve rá, hogy politikai támadás érheti?

Az elmúlt lassan 30 évben rengeteg politikai támadás ért. Megedződtem. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a helyi Fidesz-politika elmerészkedik addig, hogy egy működő szolgáltatást képes szétverni, képes 350 ezer ember biztonságos szolgáltatását kockára tenni kicsinyes politikai céljaik elérésére. Ezt tényleg nem gondoltam volna.

Hány polgármester állt ki ön mellett?

December 1-jén volt az új elnökválasztás, ahol a Fidesz által kijelölt Fördős Attila váci polgármester megkapta a szükséges szavazatmennyiséget. Hál’ Istennek volt ellenjelölt a kosdi polgármester személyében, akinek bátorsága visszaadta a polgármesterekbe vetett hitemet. A teljes ismeretlenségből kapott 27 szavazatot. Tény, hogy a megválasztott elnök, ha jól emlékszem, 56-ot kapott, mint ahogyan az is tény, hogy Fördős Attila azelőtt talán egyetlenegy közgyűlésen volt jelen. Évek óta a társulási tanácskozásra sem járt el. A közgyűlés előtt persze a helyi Fidesz bebiztosította a választási eredményt, mivel második alkalommal rendelték be a polgármestereket a gödöllői Fidesz-irodába, ahol megkapták a politikai utasításokat és összehangolták az akciót, amit Vécsey László a helyszínen személyesen vezényelt. Tehát a polgármesterek jelentős része alávetette magát a politikai elvárásoknak. Nekem ez az egyik legnagyobb csalódásom. Volt olyan polgármester, aki egyik társának utána azt mondta, hogy nem tud a tükörbe nézni és roppant szégyelli magát a történtek után.

Megtörték őket, így vagy úgy. Nekik jó az, ahogy van. Elvannak a viszonylag jó egzisztenciájukkal, feladat ezeken a kistelepüléseken nincs sok, teljesítik a politikai elvárásokat, megjelennek a pártgyűléseken és megkapják a településüknek járó alamizsnát. Volt ez már így régebben. Hál’ Istennek persze nem mindenki ilyen.

Mekkora lenne havi szinten az összeg, amiből rendesen működhetne a Zöld Híd meg a rendszer?

Körülbelül havi 400-420 millió forint. Ez a működési pénz, ehhez jönne még az amortizáció, ami már régen nincs a finanszírozásban. Most nálunk bruttó 30 ezer évente a szolgáltatás a lakosságnak. Nagyjából 44 ezer lenne az, amit fizetni kéne ehhez a szintű ellátáshoz. Nem azt mondom, hogy a díjat emeljék meg, tisztában vagyok ennek nehézségeivel és következményeivel. Szerintem a termékdíjat, amit szintén megfizetnek a polgárok, kellene beforgatni a rendszerbe. Ez évi közel 100 milliárd forint bevétel a magyar költségvetésben, és a szabályok szerint a hulladékgazdálkodásra kell fordítani. Ennek a felét a rendszerbe forgatva a működést magas szinten biztosítani lehetne. A Zöld Hídnál pedig a finanszírozást biztosító katasztrófavédelem havi többletköltsége több, mint amennyit annak idején a kukaholdingtól többletként kértünk. Ez tény.

Ön és a régi Zöld Híd-vezetés ellen semmilyen eljárás nem folyik?

Tudomásom szerint lázasan dolgoznak azon, hogy találjanak valamit. Minden dokumentumot átadtunk, semmi titkolnivalónk nincs. Az ötvenezer oldalnyi anyagban lehet, hogy találnak olyat, amibe bele lehet kötni, de azt tudom, hogy semmi szabálytalanságot nem követtünk el. Transzparensen működtünk megfelelő kontrollokkal és ellenőrzésekkel. Minden pénzről és döntésről el tudtunk számolni. A felügyelőbizottság tagjai is nyilatkoztak erről és az a nemzetközi cég is, amit a végén egy teljes átvilágítással bíztunk meg. Az országos anomáliákra pedig az ombudsman jelentése egyértelműen rávilágít.

A fideszes országgyűlési képviselővel, Vécsey Lászlóval milyen a viszonya?

Nem felhőtlen, bár nem volt mindig így. A rendszerváltás előttről ismerem. A Szovjetunióban végzett útépítő mérnök. Ott volt a gödöllői ellenzéki kerekasztal környékén, az SZDSZ-Fidesz tömörülésben az 1989-es időközi választás idején, majd az SZDSZ-Fidesz listájáról lett ellenzéki önkormányzati képviselő, hiszen itt Gödöllőn az MDF akkor kétharmaddal nyert. Feloldhatatlan vita alakult ki az alpolgármester-választás kapcsán, így négyen az SZDSZ-Fidesz listás képviselők – köztük ő is – lemondtak a mandátumukról néhány hét után.

Fotó: Marjai János/24.hu

Aztán sokáig nem hallottam róla. 1998-ban elindult a szadai polgármester-választáson. Előtte megkeresett, kérdezte a véleményem. Biztattam és támogatásomról biztosítottam, ugyanis akkor már országgyűlési képviselő is voltam. Polgármester lett és korrekt kapcsolatban voltunk. Felkértem a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökségi tagjának, nemzetközi delegációba, a Kistérségi Társulás alelnökének, a Tormay Károly Közalapítvány kuratóriumába, ahol tudtam, segítettem, részemről ez természetes volt. 2010-ben, amikor először indult parlamenti képviselőnek, kezébe adtam a kopogtatócédulámat azzal, hogy jelezzem, támogatom, illetve a lokálpatrióta csapattal gyűjtöttük neki a kopogtatócédulákat, kampányoltunk mellette.

2010 nyarán együtt nyitottuk meg a Zöld Híd Régió Kft. telephelyét. Aztán hogy mi és miért változott meg, csak sejteni lehet. A 2010-es őszi önkormányzati választáson a Fidesz Vécsey László vezetésével Gödöllőn korábban nem ismert, tisztességtelen lejárató kampányba kezdett annak ellenére, hogy korábban magas pozíciójú fideszes politikusokkal megállapodtunk arról, hogy nem lesz Gödöllőn fideszes polgármesterjelölt. Erre se ők, se Vécsey László nem akart emlékezni. Egyvalaki viszont megtette: Ángyán József professzor, akkor földművelésügyi államtitkár, aki ezt lenyilatkozta a gödöllői sajtóban. Később tudtam meg, hogy ezért keményen elővették a Fideszben, bár ő nem volt tagja a pártnak. Viszont mindig volt önálló szakmai véleménye, az államtitkári feladatai során tapasztalt disznóságokat pedig fel akarta számolni. Ez az államtitkárságába és a professzorságába is került. A kart is felszámolták, ahol tanított.

Most milyen a viszonyuk Vécseyvel?

Azóta nem javult a helyzet. Többször hívtuk Vécsey Lászlót testületi ülésekre, kértük, hogy tájékoztasson a parlamenti munkájáról, nem tette. 2014-ben, amikor közbeszerzés előtt állt egy, a város által építendő 33 méteres uszoda tervezése, miniszteri, államtitkári segédlettel a választási kampányban bejelentette, hogy egy másik területen egy 50 méteres, 1000 néző befogadására alkalmas uszoda fog épülni 3,3 milliárd forintból 2015-re. Azt is elmondta, hogy kiemelt állami beruházás lesz, amihez a városnak semmi köze, azt nem tudja megakadályozni. Erre a tájékoztatóra nem hívtak, egyeztetés nem volt. Nem tudom miért gondolta, hogy a város meg akarja akadályozni. Akkori nyilatkozatomban benne van, hogy örülünk a beruházásnak, minden együttműködést és segítséget felajánlottunk, igaz, sajnálatomat fejeztem ki, hogy nem konzultáltunk a bejelentés előtt. Természetesen a saját uszodaépítési projektünket felfüggesztettük.

Aztán eltelt négy év és itt volt az új választás, és a területen nem történt semmi. Kellett valamit mondani, képviselő úr váratlanul megjelent több kormánypárti kamerával tavaly januárban, a költségvetés tárgyaláskor, és azt mondta, hogy „néhány százezer forinton” múlhat az akkor már 4,5 milliárdos beruházás, a város miatt. Tételesen cáfoltam, és felajánlottam, hogy minden rajtunk múlót megteszünk, hogy menjen a dolog. Rendkívüli ülésen a döntéseket napokon belül meghoztuk. Azóta is többször nyilatkozta, hogy a város a hibás a több mint négyévi késésért és azért, hogy közben felmentek az árak. Tény, most hatalmas erőkkel megkezdődött a beruházás. A jelenlegi csökkentett program kétszer annyiba, több mint 7 milliárdba kerül. Személy szerint örülök, hogy végre elindult, és lesz uszoda, de annak nem, hogy képviselő úr egy, a beruházással kapcsolatos, kizárólag pozitív közös szerepléstől, nyilatkozattól durván elzárkózott. Sajnálom. Az együttműködéshez két oldalra van szükség. Soha nem rajtam múlt. Már felkészültem arra, hogy a következő hónapokban folyamatosan támadni fognak, és az eszközökben nem fognak válogatni. Rosszabbra számítok, mint a 2010-es választásoknál volt. Ki van adva, Gödöllő kell a Fidesznek. Erre azt tudom mondani, nekem nem a Fidesz, hanem Gödöllő a fontos. És ha van bizalom, továbbra is szolgálni fogom városomat.

Nem lehet, hogy a Fideszben se túl jó Vécsey pozíciója, azért harcol ilyen elánnal?

Nem tudom, nem vagyok ott. Azt tudom, hogy pártfeladatot hajt végre. Ezeket a feladatokat, elvárásokat nyilván a pártközpontban kapja, annak végrehajtása elvárás és mérce. Nekünk ő jutott. A szomszéd választókerületben a fideszes Czerván György egészen más. Vele parlamenti képviselő koromban jó volt a kapcsolatom. Szerintem most is tudnánk együtt dolgozni.

Miért nem működik itt a Fidesz kommunikációja? Nem tudnak Gödöllővel mit kezdeni, a helyi választásokat rendre elbukják, pedig ez a kampánystílus három kétharmadhoz vezetett országosan.

Helyben a gyűlöletkampány szerintem sokszor kontraproduktív. Gyűlöletre nem gyűlölettel kell válaszolni. Én itt élek, az emberek jól ismernek, itt sétálok velük együtt. Ha kimegyünk a térre, látni a plakátokat: „Szeretem Gödöllőt”. Igen szeretjük a városunkat, lokálpatrióták vagyunk. Nem pártokat szolgálunk ki, hanem a gödöllőieket. Ez nagy különbség.

Ön hívő katolikus, templomba is jár. Mi a véleménye arról, hogy a magyarországi katolikus egyház eléggé közel áll a kormányhoz és a kormánypártokhoz?

Én hívő vagyok és nem bigott, képmutató vallásos. A kettő nem ugyanaz. A hitemet magánügynek tartom. Beer Miklós váci püspök úrral értek egyet. Kimondja, amit a hite alapján ki kell mondania. Vele sokszor személyesen is találkozom, mondhatni, lelki gyóntatóm. Nem az egyházban hiszünk, hanem a Mindenhatóban. Az egyház természetesen adja a kereteket, a hátteret ehhez, utat mutat. Ugyanúgy gondolom a Szentatyával is. Miért ne mondaná ki azt a pápa, amit a kereszténysége, a hite, a Biblia diktál számára? Számomra az már elfogadhatatlan, hogy egyes politikai pártok úgy gondolják, felülírhatják a Szentatya tevékenységét, becsmérelhetik szavait. Számomra a fix tájékozódási pontot a Biblia adja meg, amit minden reggel olvasok, tanulmányozok, valamint püspök úr tevékenysége, és nem holmi politikai fuvallatok, populáris lózungok. Vagy komolyan vesszük a hitünket és megéljük a mindennapokban, vagy az egész egy nagy, hamis kirakattá válik. Sajnos egyre több ilyen „kirakat-kereszténységgel” találkozom. A politika mindig nyúlkálni fog az egyházak irányába, megtette ezt a Kádár-rendszerben is. Tudja, én már gyerekként is jártam templomba, amikor még nem volt divat, és emlékszem azokra, akik akkor megvetették a családomat ezért. Ők akkor a politikának kedveztek. Most pedig hirtelen ott ülnek az első sorban a főmisén, hogy mindenki lássa őket. De arra is emlékszem, amikor bizonyos pártvezetők még cápalátogatásról beszéltek meg csuhásokról. És ma ők mondják meg, merre is kell az egyháznak mennie. Szerintem az egyháznak az államtól való teljes függetlensége elengedhetetlen kellene, hogy legyen.

Fotó: Marjai János/24.hu

Komoly kritikákat kapott a hajléktalantörvény utáni videója, erről mit gondol?

Ma sem változott a véleményem. Sajnálom, hogy egy, a szövegkörnyezetből kiragadott két mondat ilyen félreértést okozott. Az egy érdekesség, hogy pont ez a portál, a 24.hu forgatta ki a szavaimat. Én egy gödöllői jelenségre hívtam fel a figyelmet, ami akkor már sokakat zavart a városban. Nyilatkozatom arra a néhány renitens emberre vonatkozott, akik egyszerűen nem fogadták el a diákkollégium szintű ellátást. Jobb volt nekik az utca, a tér. Ott élték az életüket annak minden közegészségügyi, köztisztasági és közbiztonsági következményeivel. Csak hogy egy példát mondjak, az egyik ilyen illető például a közért előtt végezte el a dolgát, majd azután több padot beszennyezett, amire gyerekek ültek. Természetesen soha nem gondoltam, hogy embereknek ne adjanak enni. De azt igen, hogy nem az utcán, mint egy kivert kutyának, hanem a felajánlott helyen, az ebédlőben. Nagy különbség. Nálunk nem az a megoldás, hogy pénzt adnak nekik és odaviszik az ételt. Ha megkapja, nem tudjuk abba az irányba terelni, hogy elfogadja az emberséges körülményeket. Ezeket is bemutattam a videobejátszásban, csak az véletlenül kimaradt az országos kommunikációs csatornákból.

Nem érzi, hogy rosszul időzítette a videót?

Nem. Ezeket a dolgokat nem időzíteni kell, hanem őszintén elmondani. És nem félremagyarázni. Sajnos a korábbi hajléktalantörvény körüli nagypolitikai harc rányomja mindenre a bélyegét. A legfinomabb jelző, hogy Fidesz-bérenc lettem. Az emberekből elemi erővel tört fel valami turbulencia. Mindenki azt hallotta ki a mondataimból, amit akart. Hihetetlen. Kaptam innen is, onnan is. Senkit nem érdekelt, hogy egy jó kisvárosi modellt állítottunk fel, hogy itt nem kormánypárt és ellenzék harcol. Mindenki azonnal véleményt formált, így vagy úgy. Hogy én támogatom a törvényt.

Nem a törvényt támogattam, nem arról beszéltem. Én a helyzetet akartam megoldani. Meg is oldottam. De ennek már nem volt olyan hírértéke, mint a botránynak.

Kemény tél volt, mindenkinek jutott hely?

Mindenkinek megvan a helye, a jó körülményei. De sajnos azért vannak gondok a hozzáállással és viselkedéssel továbbra is. Dolgoznak a munkatársaink, szakembereink. Egy nagyon szép karácsonyi ünnepünk volt. Ott voltak a nehezebb urak is, mint ahogyan én is, és reménykeltő volt a közös ünnep.

A túlóratörvény kapcsán a gödöllői önkormányzat más településekhez hasonlóan megszavazza-e majd, hogy nem alkalmazza a jogszabályt a városi intézményeknél, cégeknél?

Nincs szükség rá. Nincs önkormányzati kompetenciánk ezzel kapcsolatban. Nem szavazni kell politikai nyilatkozatokról, hanem normális kapcsolatot kell a munkavállalókkal tartani. Ők is a városért dolgoznak. A közszolgáltatásban, üzemeltetésben vesznek részt, ahol eddig is volt túlóra. Azt korrekt módon mindig kifizettük időben. Ezután is lesz túlóra, mert ha leszakad a hó, akkor nem az órát fogja senki nézni, hanem dolgozunk, vagy amikor iskolaidőben a gyerekeknek biztosítani kell a kosztot, akkor sem az órát nézik a munkatársak, hanem a feladatot. Igaz, nyáron lehet többet pihenni. A túlórát pedig rendes elszámolással időben kifizetik. Továbbra sem szeretném a képviselő-testületi üléseket politikai játszótérré alakítani.

És ha önt, mint pártjának, az Új Kezdetnek a politikusát kérdezem?

Nyilatkoztam, számomra elfogadhatatlan. Gödöllőn is volt demonstráció és útlezárás is, én nem vettem rajta részt, nem is hívtak.

Mikor volt utoljára ekkora demonstráció Gödöllőn?

Nem nevezném nagynak. Nem kellett igazán lezárni semmit, és különösebben nem okozott nagyobb gondot. Gödöllő békés, nyugodt, élhető kisváros. Ezt szeretik a gödöllőiek és én is. Természetesen a jogszabályi keretek között mindenkinek joga van elmondani a véleményét. Ez történt.

A mostani ellenzék belevetette magát az ellenállásba, mit gondol róluk?

Várjuk ki a végét. Mindig akkor beszélnek összefogásról, amikor már vagy nagyon késő, vagy túl korai. Nem szeretnék senkit megbántani, ezért inkább megtartom magamnak, mit gondolok. Azt jónak tartom, hogy legalább mozgolódnak, tárgyalnak.

És a mostani Ungár-féle LMP-ről mi a véleménye?

Az LMP elnöke Keresztes Lóránt. Ismerem személyesen. Tisztességes, konzervatív gondolkodású embernek ismerem. Nincs könnyű helyzetben.

2010-ben még saját jelöltet indított a Fidesz Gödöllőn, de 2014-ben már egy független mögé álltak be, ami erős jelzés. Ki lesz most a jelöltjük?

Nem tudom, őket kell megkérdezni. Mi lokálpatrióták nem a Fideszhez, hanem a gödöllőiekhez igazodunk.

Legutóbb a szocialisták is indítottak ön ellen jelöltet. Van bármelyik pártnak bejelentett jelöltje már? Az ellenzék sok helyen egy erős figurát szeretne látni a fideszessel szemben, itt is ez lesz?

Azt tudom, hogy én indulok. Hogy melyik párt kit indít, arról még semmit se hallani.  Szerintem nem egy hónap alatt kell valakit felépíteni, akiről addig soha senki nem hallott, soha senki sehol nem látott. Nem hiszem, hogy attól lesz valaki hiteles jelölt, mert egy párt neve mögé bújik, de soha semmit nem tett a városért. Én most is teszem a dolgom. Ebben az esztendőben is rengeteg a feladat. Kész a költségvetés, és ennek megfelelően annak végrehajtása az elsődleges feladatom. Választással most még nem foglalkozom. Arra ott lesz majd a kampány, ha a köztársasági elnök kiírja a választást.

Fotó: Marjai János/24.hu

A 78 százalékot meg tudja ismételni?

A polgármesterséghez az 50 százalék plusz egy szavazat szükséges.

Mérik a népszerűségét?

Mi nem. Tudtommal a Fidesz méreget. De eddig sem ez volt a meghatározó. Megyek az utcán, jönnek szembe az emberek, köszönnek, visszaköszönnek, mosolyognak. Szerintem ez az igazi mérés. A szemembe néznek és leállnak beszélgetni. Nekem ez a fontos. Megerősít.

A szemétügy egy olyan ügy volt, ami mentén – az ön állítása szerint – politikai támadást indított a Fidesz. Milyen egyéb ügyek kerülhetnek elő még ön szerint, ahol ilyesmi lehet?

A cél Gödöllőt elfoglalni. Mindent elkövetnek most is, hogy a munkámat nehezítsék. Ebben semmi rendkívüli nincsen, ezt megtették korábban is. A költségvetésünk rendben van. Minden pénzzel el tudunk számolni, nemrég estünk át egy nagy számvevőszéki vizsgálaton, ami nagyon jó eredménnyel zárult. Átvilágították a cégeinket is. Volt olyan, mint a távhőszolgáltató cégünk, ahol egyetlen hibát sem találtak. Az eredmény 100 százalékos volt. Büszke vagyok erre is. Gödöllő nettó befizetője a költségvetésnek. A járulékokkal és az áfával együtt többet fizetünk az állami költségvetésbe, mint amennyi az idetelepített állami feladatokra kapunk. Persze, ha rosszul állna a város, nem lenne ilyen izgalmas kihívás a politikának megszerezni Gödöllőt.

Pozitív a mérleg?

Természetesen. Az önkormányzati feladatrendszer átalakítása után az állam egy csomó feladatot ránk hárított finanszírozás nélkül vagy alacsony állami forrással, mert van saját bevételünk. Ilyen a részben finanszírozott közétkeztetés, bölcsődei vagy óvodai ellátás. Vagy például településüzemeltetésre a korábbival ellentétben nem kapunk semmit úgy, hogy az szja-ból egy fillér sem kerül vissza, vagy a gépjárműadónak csak a 40 százaléka. Sajnos a túlzott centralizáció, a feladatok átrendezése nem használt. Az oktatás államosítása, az egészségügy átrendezése, legutóbb a hulladékkezelés államosítása azt okozta, hogy az állami felügyelet alá került feladatok többe kerülnek, kevésbé emberközeliek és az ellátás hatékonysága, szakmai színvonala romlott. Gyakorlatilag megszűnt az önkormányzati középszint. A megyének nincs igazán feladata, pedig vannak olyan területek, amiket azon a szinten lehetne a legjobban ellátni. Például a hulladék, a közlekedés bizonyos részei, az idegenforgalom tipikus regionális-megyei feladatok. Sajnos az akkori döntéseknél a hatalompolitika és a vagyonpolitika játszott meghatározó szerepet. Ezt látjuk most az MTA-nál is.

Gödöllő is senyved az elővárosok betegségétől, sok a beköltöző és a kocsi, ami rendszeres dugókat okoz csúcsidőben. Milyen megoldás van erre?

Elkészült a város újabb közlekedési koncepciója, ebben benne van, hogy Gödöllőn a problémát mintegy 50 százalékban az átmenő forgalom okozza. Ezt tapasztaljuk nap mint nap. Ha az M3-as autópályán baleset van – és ez sajnos gyakran előfordul – és átterelik a forgalmat, egyszerűen lehetetlen közlekedni. Az egyetlen megoldás a várost elkerülő út. A terveket már a 2000-es évek elején elkészítették. Még anno parlamenti képviselőként elértem azt, hogy bekerüljön a központi költségvetésbe, de aztán sajnos lehúzták. Ez állami és nem önkormányzati feladat. A testület kérte Vécsey Lászlót, hogy tegyen meg mindent azért, hogy megoldódjon az elviselhetetlen közlekedési többletteher az elkerülő úttal. Képviselő úr elismerte, hogy ez fontos, de azt mondta, vannak más elkerülőút-kérések is a választókerületében. Itt tartunk jelenleg. A belső közlekedést próbáljuk racionalizálni, amennyire lehet. A város az elmúlt két évben közel 2 milliárd forintot költött utakra, járdákra, kerékpárútra. Ebben az évben pedig infrastruktúrára 1 milliárdot fordítunk. Eddig tart a mi lehetőségünk. Szerintem a város útjai nem rosszak, a belső forgalom elvezetésére alkalmasak. Sokat fog segíteni a nagyrészt EU-s pénzből megvalósuló, állami beruházásban épülő Köztársaság úti felüljáró. Bízom abban, hogy a vasútfejlesztés befejezése után többen ülnek fel a tömegközlekedésre, hiszen vonattal akár 25 percen belül a Keleti pályaudvarra lehet érni. Bárki bármit mond, Gödöllő fejlődik és saját kategóriájában az egyik legerősebb kistelepülés. Mindezt saját erőből tudjuk felmutatni.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik