Belföld

55 millió forint gyűlt össze a nagybeteg kislánynak, akinek nem vesz gyógyszert az egészségbiztosító

Korábban mi is beszámoltunk a hétéves Noémi kálváriájáról. A kislány SMA-ban, az izomsorvadás egy típusában szenved, a kezeléséhez szükséges vakcinából egy darab 23 millió forintba kerül. A család a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK) fordult, ahol azonban elutasították kérésüket, az egészségbiztosító szerint ugyanis nem nyilvánvaló, hogy hatásos lenne számára.

Az Index cikke szerint az első évben a gyógyszer ennél is többe kerül: az első évi kezelés ára 138 millió forint. Az SMA Magarország a lapnak megerősítette az RTL Klub korábbi értesüléseit, eszerint az első évben hat injekciót kell beadni az SMA-s betegeknek kórházi körülmények között. A betegnek ezután élete végéig kell ismétlő injekciókat kapnia 4 hónaponként, tehát a kezelés ezután betegenként évi 69 millió forintba kerül.

Seres Ábel, a kislány nagybátyja, alapítványt hozott létre a gyermek gyógykezelésére.

Az Együtt a Kisangyalokkal Mozgáskorlátozott Gyermekeket Támogató Alapítványt tavaly nyáron hozták létre, miután az egészségbiztosító elutasította kérelmüket a kezelés finanszírozására. Eddig 55 millió forint érkezett be a számlájukra.

A lappal korábban a NEAK azt közölte, hogy a magyar állam eddig 38 gerincvelői izomsorvadásban szenvedő beteg gyógyszeres kezelését támogatta. Erre 2018-ban 1,2 milliárd forintot fordított, közölte korábbi cikkünk nyomán a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A benyújtott méltányossági kérelmek több mint fele pozitív elbírálásban részesült.

Kiemelt kép: RTL Klub/Híradó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik