Belföld

„Orbán valódi koalíciós partnerei azok, akik nincsenek itt” – a Várban tüntetett az ellenzék

Orbán Viktor beszéde után közös ellenzéki tüntetés kezdődött a várbeli Szent György téren. Helyszíni tudósítónk szerint körülbelül 1500-2000 ember vesz részt a rendezvényen.

A DK-s Gréczy Zsolt beszédével nyitottak, a politikus szerint Orbán kormányzása alatt diktatúrává vált Magyarország.

A régi kommunisták és nyilasok a Fideszen belül vannak, nem az ellenzékben

– reagált a kormányfő évértékelésére.

Gréczy hiányolta Orbán beszédéből az MTA-ügyet, Kósa Lajos anyukáját pedig a Wall Street farkasának nevezte.

Orbán ne hirdessen meg semmit, takarodjon innen el!

– nyomatékosította mondandóját a DK-s politikus.

A beszéd közben a momentumosok füstgyertyáztak. Nem a Jobbik, a Fidesz a szélsőségesek pártja – így adták át a mikrofont Jakab Péter jobbikos képviselőnek, aki a tőle megszokott lendülettel kezdte meg a beszédét:

A miniszterelnök 9 éve osztályt ismétel.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Jakab szerint Orbán ötöst adott magának, pedig

  • történelemből megbukott, mivel királynak hiszi magát,
  • etikából is megbukott, mivel 10 ezrek kerültek utcára.

Magyarországon a jogállamot halottnak nevezte, miután az ellenzéki pártokat ellehetetlenítették. Harcra hívott mindenkit, fel kell lázadni, elég volt.

Ébresztő azoknak, akik nincsenek itt. Ők Orbán valódi koalíciós társai, nem a KDNP

– mondta

Az LMP-s Schmuck Erzsébet értékelése szerint, a rabszolgatörvénnyel Orbán szembefordult a munkásokkal. Az ellenzéki politikus úgy látta, a miniszterlnök ezt elismerte az évértékelőjében, csak a sorok között kell olvasni. Szerinte Orbán azért jelentette be a családpolitikai csomagját, mert rájött, hogy a migránsozás már nem elég. Azt viszont hiányolta, hogy nem beszélt az idősekről, a multik támogatásáról, az országot elhagyókról, a CEU elüldözéséről.

Bősz Anett a Liberálisoktól arról beszélt, hogy az ellenzéket nem az Orbánnal szembeni gyűlölet hajtja, hanem az aggodalom az országért és a polgáraiért.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó emlékeztetett arra, hogy Orbán régen azt mondta, azt szeretné, hogy mindenkinek legyen három gyereke, három szobája, négy kereke. Szerinte viszont Orbánnak már nincs ki a négy kereke. „Ti mikor láttátok utoljára dolgozni a fideszeseket?” – tette fel a kérdést, majd úgy fejezte be a beszédét:

Intő jelként üzenem neked, Viktor, amit 2007-ben a saját évértékelődön mondtál. (…) “Miért van az, hogy látva stratégiai ágazatok felvásárlását, nekem mindig egy régi Lenin-idézet jut az eszembe: a kapitalisták azok, akik eladják nekünk azt a kötelet, amire majd felakasztjuk őket.”

Nemes Balázs, a Momentum szóvivője szerint először Budapesten bukott meg a kormány, aztán a megyeszékhelyeken fog, aztán szép lassan mindenhol.

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Utolsóként pedig Szél Bernadett és Hadházy Ákos mondott beszédet. Szél szerint a szavak után eljött a cselekvés ideje. Pártzászlóval büszkén állnak itt, míg Orbánék elsötétítve, buszokkal eltakarva elkerítettek magukat.

Ki fél itt kitől?

– kérdezte.

Orbán évértékelője miatt fekete lepel mögé rejtették a Várkert Bazárt
Így a kíváncsiskodók nem vehetik szemügyre a NER krémjét.

Az MTA-ügyről azt mondta: a legnagyobb magyar alapította, a legkisebb szünteti meg. Hadházy Ákos pozitívumnak tartja, hogy az Echo TV-ben végre igazat mondtak róla akkor, amikor azt állították, azért gyűjti az aláírásokat az európai ügyészségért, mert börtönbe akarja juttatni a miniszterelnököt és a minisztereket. Szeretné, ha a következő tüntetés neve az lenne: Támadás!

Kiemelt kép:  Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik