Belföld

Puzsér az előválasztás feltételein vitatkozott össze az MSZP-vel

A szocialisták ragaszkodnak a személyes regisztrációhoz, a médiaceleb viszont nem hajlandó ezt elfogadni.

Meghiúsulhat az ellenzéki előválasztás második fordulója, mert az LMP által támogatott független Puzsér Róbert és a szocialisták között nézeteltérés adódott a részleteket illetően – tudta meg az Azonnali.

A második körben az első fordulót fölényesen megnyerő Karácsony Gergely és a médiaceleb mellett más ellenzéki jelöltek is részt vennének, hogy közöttük dőljön el, ki lesz az az egy jelölt, aki elindul a fideszes Tarlós Istvánnal szemben. Puzsér viszont egyebek mellett azzal a feltétellel hajlandó elindulni, hogy ne legyen szükség személyes regisztrációra, lehessen kizárólag interneten keresztül szavazni.

A szocialisták ragaszkodnak a személyes regisztrációhoz, a portál szerint viszont a felek által decemberben aláírt szándéknyilatkozatban csak annyi szerepel, hogy „online és személyes szavazásra egyaránt van lehetőség”, azt nem részletezik, hogy személyes regisztrációra van-e szükség. Puzsér kampányfőnöke, Zaránd Péter azt mondta, hogy ha nem lehet interneten regisztrálni az előválasztás második fordulójában, akkor nem fognak részt venni.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, ők mindenhez tartják magukat, amiről decemberben megállapodtak Karácsony Gergellyel és Puzsér Róberttel. Arra nyitottak, hogy olyan intézetek bonyolítsák az előválasztást, amelyet konszenzussal választanak, de abból nem engednek, hogy „egyszeri személyes találkozóra van szükség” vagy a regisztráció során, vagy a szavazáskor. Szerinte e nélkül nagy lenne a kockázata annak, hogy kívülről avatkoznak be az előválasztásba.

Molnár elmondta, rövidesen újabb egyeztetés lesz, de ha Puzsér nem hajlandó belemenni a személyes regisztráció követelményébe, akkor „sok sikert kívánnak neki a magyar közéletben”.

Frissítés: Puzsér kampánycsapata szerint Molnár Zsolt hazudik. A Sétáló Budapest Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint megállapodtak az online regisztráció és szavazás módjában, Karácsony Gergely informatikusának javaslatát fogadták el. Puzsér egyébként decemberben közzétette az előválasztási indulással kapcsolatos feltételeiről szóló szándéknyilatkozatot, amellyel kapcsolatban azt írta: „a régi baloldal valamennyi technikai feltételemet elfogadta az online regisztrációt és szavazást”, bár a dokumentumban ez konkrétan nem szerepel. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik