Belföld

Szürreális válasz a sztrájkra készülő tanároknak

Olaj volt a tűzre az Orbán Viktornak írt levelükre adott válasz. A helyettes államtitkár szerint a túlóratörvény nem érinti a pedagógusokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban jelezte, sztrájkbizottságot hozott létre, amire azonban a kormány nem reagált öt napon belül, így megsértette a sztrájktörvényt. A PDSZ a Facebookon most közölte, reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma, egészen szürreális levelet kaptak Maruzsa Zoltántól.

A köznevelési helyettes államtitkár azt írta Szűcs Tamás elnöknek, hogy lehetőséget adnak arra, hogy a PDSZ bekapcsolódjon a már zajló sztrájktárgyalásokba.

Ugyanakkor előbb „fejtsék ki, hogy általános követeléseik mennyiben érintik a feladataikat a pedagógus-életpálya hatálya alatt ellátó pedagógusokat”, mert szerinte a túlóratörvény semmilyen formában nem érinti a pedagógusokat. Szűcs Tamás megnyilvánulásait a sajtóban követve, Maruzsa azt kéri tőle,

hogy mutassa be a PDSZ reprezentativitására és a sztrájkhajlandóság támogatottságára vonatkozó anyagaikat.

A PDSZ szürreálisnak tartja, hogy a területért felelős helyettes államtitkár nem tudja, a túlóratörvény rendkívüli munkaidőre, ezen belül az úgynevezett „önként vállalt” túlmunkára vonatkozó rendelkezései nagyon is vonatkoznak a közoktatásban dolgozókra.

Több tízezer tanórát csak a túlóráztatással tudnak megoldani az iskolák
Legalább 1300 tanár hiányzik az intézményekből.

A szakszervezet emlékeztet rá, hogy Maruzsa Zoltán volt az, aki – miután felhívták a közvélemény figyelmét a Századvégnél készülő  munkaterhelés-vizsgálatra, megírta, hogy elment a kedve attól.

Rejtélyes sztrájktárgyalás

A mostani válaszlevele arra jó, hogy abból kiderült, a minisztérium már folytat egy rejtélyes sztrájktárgyalást.

Maruzsa doktor egy különös – nem tudni, kivel és milyen követelésekről folytatott – sztrájkbizottsági egyeztetésbe vonná be a PDSZ-t, teljességgel figyelmen kívül hagyva a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvényt.

Levele alapján a helyettes államtitkár azt sem tudja, hogy a sztrájktörvény a sztrájkjogot nem korlátozza a reprezentatív szakszervezetekre, a sztrájk szervezéséhez szakszervezeti tagság sem kell. Az végképp érthetetlen, milyen alapon szólítja  fel a PDSZ-t a „sztrájkhajlandóság támogatottságára vonatkozó” anyagai bemutatására. Ha belép a PDSZ-be, megtudja, addig be kell érnie azokkal az információkkal, amelyeket a szakszervezet mindenkinek közread, mivel e tekintetben semmiféle külön jogosultsága nincs.

Kiemelt kép: Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke beszél a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen január 5-én. MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik