Belföld

Megvonták a fogyatékossági támogatást az anyától, akinek letépte a karját a rossz tésztagép

Megvonták a 20 ezer forintos fogyatékossági támogatást attól a tiszaújvárosi édesanyától, akinek három évvel ezelőtt letépte a karját egy meghibásodott tésztagép. A kilakoltatás szélére sodródó Magyari Beáta azt mondja, hogy úgy küldték ki neki a határozatot, hogy még csak be sem hívták előtte orvosi felülvizsgálatra. Az asszony fellebbezett a döntés ellen.

Magyari Beáta kálváriája 2015 nyarán kezdődött. Egy darab nyers tésztát szeretett volna leszedni a tésztagép széléről, de a masina elkapta az ujját, majd a forgófej tüskéje átszúrta a tenyerét, végül leszakította, és ledarálta a kezét. Az asszony a tragikus munkahelyi baleset után elvesztette az állását, és képtelen volt fizetni a deviza hitelét. Nagy nehezen az egyik környékbeli faluban talált egy fogyatékkal élőket alkalmazó munkahelyet, ahol négy órát dolgozhat. Ez azonban a napi megélhetésre és a rezsire is csak alig elég. Ledöbbent, amikor megkapta a fogyatékossági támogatásának megvonásáról szóló határozatot.

2015 szeptemberétől kaptam a fogyatékossági támogatást. Ennek a felülvizsgálata idén szeptemberben vált esedékessé. Beküldtem az orvosi papírokat, amiket kértek, de be sem hívtak, csak kiküldték a fogyatékossági támogatás megszüntetéséről szóló határozatot. Először el sem akartam hinni, amit írtak. Csak ültem, és nem tudom hányszor elolvastam, hogy biztos nem én értek-e benne félre valamit. Annyira hihetetlen, hogy nem találok rá szavakat.  Három évég súlyos fogyatékos voltam, aztán az egyik hónapról a másikra már nem vagyok az. Nem értem, hogyan gondolhatja komolyan ezt bárki.

A fogyatékossági támogatás megszüntetéséről szóló határozat jogosságát törvényi paragrafusokkal igyekeznek alátámasztani. Kiemelik többek közt, hogy már nem szorul a kormányrendelet szerinti segédeszköz állandó használatára. A fogyatékossági támogatásra jogosultság együttes feltétele a súlyosan fogyatékos állapot fennállása, ezen állapot tartóssága vagy véglegessége, továbbá az ügyfél önálló életvitelre képességének hiánya. E feltételek bármelyikének hiánya esetén a támogatás jogszerűen nem folyósítható az indoklás szerint.

Az októberi és a novemberi pénzt már meg sem kaptam. Most jön a fűtési szezon, lehet, hogy másnak ez a húszezer forint nem nagy pénz, de nekem ez is nagyon sokat számít. A 24 ezer forintos baleseti járadékból és abból a 45 ezerből, amit keresek, nem lehet megélni és fizetni a számlákat, pláne, ha beköszönt a hideg. Ráadásul a baleseti járadékot is ki tudja, hogy meddig kapom. Jövőre ugyanis az is lejár

– teszi hozzá az asszony, akit egy orvosi bizottság vizsgált meg Miskolcon, miután fellebbezett a fogyatéki támogatás megszüntetése ellen. Erről így nyilatkozott Magyari Beáta:

Igazából hozzám se nagyon szóltak a vizsgálat során. Elővettek egy mérőszalagot, lemérték a lábam hosszúságát, a térdemet, majd hogy milyen hosszúak a kezemnél lévő első és második műtét helyei. Le kellett hajolnom, és megkérdezték, hogy miben vagyok mozgáskorlátozott. Mondtam, hogy itt nem azt kell nézni, hogy az ember le tud-e hajolni, hanem azt, hogy az alapvető hétköznapi dolgokat hogyan tudja megoldani. Nekem egy egyszerű kézmosáshoz is segítséget kell kérnem, mert egy kézzel nem tudok még kezet mosni sem. És rengeteg olyan egyszerűnek tűnő dolog van a főzéstől a cipőfűző bekötéséig, amit segítséggel vagy csak kínszenvedéssel tudok megoldani. Közlekedni is csak a fal mellett tudok a lépcsőn, mert állandóan attól félek, hogy megszédülök. És hosszasan sorolhatnám.

Az asszony életét tovább nehezíti, hogy volt munkáltatójával és a bankkal is harcban áll.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Tegnap volt a büntetőperben a kilencedik tárgyalás. Azt állította a munkáltató, hogy nem valós dogokat állítottam róluk. De az igazságügyi orvosszakértőt is megtalálták. Azt állították, hogy nem volt pártatlan, amikor kint volt a cégnél. Az orvosszakértő azt mondta, hogy ha nem érkezik időben orvosi segítség, akkor meghaltam volna. Gyakorlatilag az egész tárgyaláson engem hallgattak meg egyfolytában. El kellett mutogatnom, hogy hová ragadt a tészta, és hogy miért nem maradt a falon, amikor a gép leszakította a kezem. A polgári peres eljárásban 18 millió forintos kártérítést kértünk. A munkáltató négymilliót ajánlott, ezért ezt nem fogadtuk el. Az egészségügyi állapotomra és a helyzetre való tekintettel beadtunk egy keresetet a bíróságra, hogy függesszék fel a kilakoltatás végrehajtását addig, amíg le nem zárul a per. A kártérítés összegéből ugyanis ki tudnám fizetni a tartozásomat, ami hatmillióról nyolcmillióra emelkedett azóta, hogy a végrehajtóhoz került az ügy.

Magyari Beáta március hatodikáig kapott haladékot a bíróságtól arra, hogy rendezze a devizahitel-adósságát. Ha ezt nem teszi meg akkor nemcsak a fogyatékossági támogatást bukhatja el, de az utcára is kerül.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik