Belföld

Tömeges bevándorlásra hivatkozva vesz az állam felső középkategóriás autókat

Nyolcmilliárd forintba kerül ez az adófizetőknek.

13,3 milliárd forinttal megemelték a tavaly októberi, 45 milliárd forintos rend- és honvédelmi autóbeszerzés összegét „előre nem tervezhető körülményekkel”, így a tömeges bevándorlással indokolva – írja a Népszava.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság minden kategóriában egyformán növelte a beszerzés keretösszegét, vagyis áruszállító járműből vagy egyterű rendőrfurgonból ugyanúgy 50 százalékkal többet vesznek, mint felső középkategóriás személyautókból.

Csakhogy míg haszonjárművekre mintegy 5,2 milliárd forintot, addig a vezetői szintű autókra 8,1 milliárd forint többletet szánnak, bár a napilap szerint nehéz elképzelni, hogy az elfogott határsértőket Audi A6-osokkal és Skoda Superbekkel vigyék majd az idegenrendészeti táborokba. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Fideszes polgármesterjelölt cége működteti az „okoskerítést” 6,5 milliárdért
A rendszer kiépítésében is részt vett a vállalat, amely tavaly 2,7 milliárd forint nyereséget fialt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik