Belföld

Ez lett az Ország Söre 2017-ben

Egy málnás búzasör, a Békésszentandráson működő Szent András Sörfőzde terméke lett idén az Ország Söre a fogyasztók szavazatai alapján. A közönségdíjat egy budapesti kisüzem nyerte el.

A Beerselection sörszaküzlet és a Beerporn.hu idén is közös versenyt szervezett, amelyben a magyar kisüzemi sörfőzdék főzetei indultak az „Ország Söre” cím elnyeréséért.

Idén összesen nyolc kisüzemi főzde söreire szavazott több ezer fogyasztó. Miután a szervezők felkeresték az ország legjobb kisüzemi sörfőzdéit, akik közül 26-an neveztek a megmérettetésre. A 26 résztvevőt arra kérték, nevezzék meg azt a maximum három sört, és az őket készítő főzdét, akik szerintük megérdemelnék az Ország Söre címet. Ily módon ebben az évben a főzdék maguk közül választották ki azt a nyolc sörkészítőt, amelyekre a közönség szavazhatott.

A kampány célja idén is az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi kisüzemi sörökre. A szavazatok magas száma azt mutatja, hogy egyre szélesebb kör érdeklődik a különleges minőségű, Magyarországon készülő kisüzemi sörök iránt.

Az Ország Söre címet 2017-ben a Szent András Sörfőzde Málnás Búza söre nyerte, amelyben 30% valódi málna biztosítja a kirobbanó gyümölcsösséget, az izgalmas malátaösszetétel és a hallertau perle és magnum komlók pedig a testért és a fűszerességért felelnek.

Az Ország Sörére leadott voksokkal párhuzamosan a fogyasztók bármelyik, a megmérettetésre jelentkező sörfőzdére leadhatták a szavazatukat, amelyet arra érdemesnek találtak, hogy a közönségdíjat nyerje el. Ebben az évben a Maglódi úti Főzdeparkban működő Mad Scientist a márciusi „Év Sörfőzdéje” díj mellé az Ország Söre közönségdíját is bezsebelte.

A főzdékre történő szavazással párhuzamosan részletes sörfogyasztási kérdőívet is kitölthettek a fogyasztók, amellyel a szervezők célja a hazai sörpiac monitorozása a főzdék, vendéglátóhelyek, valamint a fogyasztók segítése érdekében. A felmérés eredményeit a szervezők részletes összefoglalóban hozzák majd nyilvánosságra, a fogyasztók által adott válaszokból kirajzolódó trendekről pedig nyomtatott kiadvány is megjelenik 2018 januárjában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik