Belföld

A sátánisták szerint is közröhej a KDNP-s sorosozása

A hazai sátánisták egyik felekezete is kommentálta Aradszki András szavait Sorosról és a Sátánról. Üzentek is a Lucifert szájukra vevő politikusoknak.

Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő még október 9-én mondott egész elképesztően hajmeresztő dolgokat Soros Györgyről és a Sátánról, elég közeli összehasonlítást létrehozva kettejük között. Azt mondta, a Sátán végső támadása a családok ellen lesz majd, ami ellen a genderista Soros György is áskálódik. De van megoldás:

a rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen, és képes a történelem megváltoztatására, ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

Miután minden oldalról hülyeségnek tartották az általa elmondottakat, Aradszki lapunknak elmagyarázta, hogy csupán félreérthetően fogalmazott. “Soros nem egyezik meg a Sátánnal”, csak a terve sátáni, mert szembe megy a keresztényi világrenddel.

Aradszki András: Nem, nem, Soros nem egyezik meg a Sátánnal. A terve sátáni
Múlt hétfőn „A sátán/Soros-terv ellen küzdeni keresztény kötelesség” címmel szólalt föl a parlamentben. Villáminterjú a t. Ház folyosójáról.

Mi mindenesetre még a nagy magyarázkodás előtt úgy gondoltuk, kevés illetékesebb szervezet létezhet Soros és a Sátán viszonyának eldöntésére, mint a sátánistáké. Mivel a tevékenységüket globálisan számos ellentmondás övezi, nem egyszerű őket meglelni, mi végül a Hungarian Satanic Legiont (Magyar Sátáni Légiót) választottuk, aminek vezetőivel még a Mindennapi.hu keresztény portál is készített már interjút.

Megkérdeztük, mit szólnak Aradszki András hasonlatához, illetve mit üzennek a Sátánt a saját politikai céljaikra felhasználó képviselőknek. Kifejtő válasz érkezett, igaz kissé megkésve, részben a Légió oldalát szerkesztők elfoglaltsága, részben átmeneti bizalmatlansága miatt. Válaszukat azzal kezdik, hogy se hitelesnek, se mértékadónak nem tartják Aradszki kijelentéseit, ahogy egy KDNP-sét sem. Ők csak a választóik elvárásainak akarnak megfelelni ugyanis. Ezután megmondják a véleményüket a képviselőről:

Aradszki kifakadása nem több mint egy indulatokkal túlfűtött, elszabadult, keresztény elme fantazmagóriája. Egy ilyen politikus képes a közröhej tárgyává tenni egy egész pártot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Harrach Péter szinte azonnal elhatárolódott az ominózus megjegyzéstől és Aradszki magánvéleményének tituálta.

Szerintük a Sátánt és a sátánizmus időről időre felkapja a közbeszéd, főleg ha gyilkosságot vagy migrációs hullámot tulajdonítanak neki. Kemény mondat jön:

Bár aki, gyilkosságra, vérre, horrorra és rémületkeltésre vágyik, annak elég fellapoznia a keresztények bibliáját, ahol a saját istenük is öl, bosszút áll és szó szerint vért kíván!

Mindezt azzal indokolják, hogy a kereszténység szent könyve, főleg az Ószövetség tele van vérrel. Mózes harmadik könyve különösen, ahol állatáldozatokról van szó szerintük. Így fogalmaznak:

Valójában Mózes harmadik könyvének első 9 fejezete a következőképpen foglalható össze: Fogj egy állatot, öld meg, fröcsköld szét a vérét, darabold fel az állatot és égőáldozatul mutasd be az úrnak.

Szerintük a Biblia “feketén-fehéren leírja”, hogy “Sátán e világ ura”. A teológiai fejtegetésük alapja, hogy a Sátán, azaz Lucifer Isten első számú angyala volt, neve Fényhozót jelent, eredete a keresztény teremtéstörténet előtti időkre nyúlik vissza. És itt visszakanyarodik a válaszuk az igazi kérdéshez:

Már csak ezen okból kifolyólag sem neveznénk Soros Györgyöt magának a Sátánnak. Egy elszabadult elméjű keresztény ember, mint Aradszki erre is azonnal kicsapná a választ. Soros Györgyben manifesztálódott a Sátán… De ez az utolsó mondat ugyebár csak fantázia és rémületkeltés. Aradszki és a KDNP tökéletesen értenek ehhez, így bízzuk ezt inkább rájuk és a hozzájuk hasonlókhoz…

És hogy mit üzen a sátánista felekezet a Sátánt felhasználó politikusoknak?

Amennyiben valóban hisznek az istenük létezésében, akkor mormolgassák a miatyánkot és morzsolgassák a rózsafüzért, hiszen a Sátán most is köztünk van!

(Kiemelt kép: a bourges-i székesegyház üvegablaka az Utolsó Ítéletről. Forrás: ©Fred de Noyelle/Godong/Leemage)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik