Belföld

Pukli: Orbán “átállt a sötét oldalra”

Az új párt célja az Orbán-rendszer megdöntése.

“Vagy kikerülünk az orbáni diktatúrából, vagy eltűnik az ország a süllyesztőben”. Ezt mondta az ATV-ben a Tanítanék Mozgalmat otthagyó Pukli István, aki szerint nem volt más választása, mint a pártalapítás. A Polgári Világ Párt a csalódott fideszesekre, jobbikosokra is számít – tette hozzá az elnök, aki szerint mindenképpen bejutnak jövőre a parlamentbe.

Először a nagy ellátórendszerekhez nyúlnának. A nemzet felemelkedésének záloga az oktatás, erre a mostani 5 helyett a GDP 12 százalékát fordítanák, a kutatás fejlesztéssel együtt és nem öt, hanem harminc évre terveznének. Pukli szerint

Orbán Viktor átállt a sötét oldalra, és ő lett Koppány, akit le kell győzni.

Küzdenének az orosz befolyás ellen, számításaik – és belső információik – szerint a paksi bővítésnél a beruházás egyharmadát ellopják, saját céljaikra fordítják a fideszesek. Pukli a Magyar Nemzetben megjelent interjúja kapcsán úgy fogalmazott, nem akartak beleszállni a Momentumba, de azt látni, hogy a Momentum is azok közé tartozik, akik a globalizáció irányába mozdulnak, ugyanúgy, mint az ellenzékiek. Az ő fő céljuk, hogy Orbán Viktor korrupciós rendszerét kisebbségbe szorítsák, a valódi polgári gondolkodású szavazóknak alternatívát nyújtsanak, megerősítsék a középréteget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik