Belföld

Lázár: a tüntetések szervezői a balhéban érdekeltek

Lázár János a Kormányinfón azt mondta, hogy Nagy-Britannia kilépésével az Európai Unióban többségben lévő erők Brüsszellel szövetkezve nem megállítani, hanem megszervezni szeretnék a bevándorlást.

Mondjuk azt is hozzátette, hogy szerinte ez a hétvégi francia választásokon már változni fog.

Lázár szerint mindenesetre emiatt sok támadást fog kapni Magyarország. Sőt, szerinte az elmúlt hetekben lezajlott események is példaként szolgálhatnak. (Tehát Lázár azt mondja, ismét nem a CEU és a civiltörvény, hanem a migráció miatt támadják Magyarországot.)

Szerinte van még egy támadás, ami megkérdőjelezi Magyarország és a Fidesz elköteleződését Európával szemben. Szerinte ezeket a támadásokat az Európai szocialisták szervezik.

Paks, naná

Lázár János szerint a Paks II. projekttel nem köteleztük el magunkat Oroszország mellett, hiszen a fűtőanyag mástól is beszerezhető. A hiteltől sem függünk, mert magunktól vagy más pénzügyi tranzakcióval – esetleg az orosz kölcsönnél olcsóbban – is állni tudjuk a költségeket. Eddig 100 millió eurót költöttünk el Paks II. előkészítésére.

Mint ismert, a paksi bővítés saját minisztert kap, Süli János személyében, aki május 2-án teszi le hivatali esküjét. Azért volt szükség külön tárca nélküli miniszterre, mert Orbán Viktor szerint a projekt akkora hatással van a nemzetgazdaságra és a GDP-re, hogy kiemelten kell kezelni. A kivitelezésért felelős projektcég tulajdonjoga átkerül a miniszterhez, kivéve az Európai Bizottsággal való egyeztetés jogát, ez a miniszterelnöknél marad. Kalocsánál Duna-híd épül – ennek felgyorsítása mindenképpen szükség lesz Lázár János szavai szerint.

2018 után egyszerűbb lesz adózni, akadálymentesítik a NAV bürokratikus rendszerét. Lázár nem felejtette el hozzátenni, hogy akármilyen is a magyar rendszer, a német és a francia adóügy a miénknél sokkal bonyolultabb. Lesz sok új óvodai férőhely is – naná, hiszen a kötelező óvodáztatás miatt nem nagyon lehetne ezt kikerülni.

Ennyit a kormányülésről.

100 civil szervezet tud kotnyeleskedni

Terítéken a civiltörvény, amelyet azért támogatottak, mert ma a kormány által és a pártok által támogatott szervezetek ellenőrzésére egy teljes mechanizmus van. Ezt a munkát az Állami Számvevőszék végzi. Lázár szerint az ország közel 6000 civil szervezete közül 100 olyan van, ami alakítani tudja a poltikát, a közéletet, ezért őket is ellenőrizni kell.

Ha nem szégyen külföldről elfogadni a pénzt, akkor bevallani sem az

-hangsúlyozza a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Nemzeti Konzultáció nem közvéleménykutatás, hanem kiállás lehetősége, az íveket eddig 204 ezren töltötték ki – közli Lázár. Hozzáteszi: azt a lehetőséget szerették volna megteremteni, hogy a választópolgárok támogathassák vagy kritizálhassák a kormány által képviselt irányvonalat.

Senki nem akar bezárni semmilyen egyetemet

-mondja. Szerinte a Közép-Európai Egyetem nyugodtan működhet a CEU nélkül, amelyet “offshore egyetemnek” nevez. Ha Amerikának fontos a CEU ügye, akkor lesznek tágyalások – magyarázza.

Hátraarc kútügyben

A kutak 2016 januar 1-ét megelőző állapothoz akarnak visszatérni: Lázár szerint vagy moratórium vagy teljes eltörlés lesz, tehát nem kell 2017-ben engedélyt kérni. Aki eddig nem fordult jegyzőhöz, az már ne tegye – teszi hozzá a kancelláriaminiszter.

Nem könnyű megregulázni a multikat, mert nem csak a vásárlók, hanem a döntéshozók körében is sok barátjuk van – veti oda Lázár, ennél jobban nem bontotta ki a kérdést. Csúszik a kereskedelmi törvény módosítása. A Tescót, mint az ország legnagyobb munkaadóját említi.

Jön az izgalmas rész: kérdések

A PestiSrácok arról érdeklődik, hogy Lázár SZIGORÚBB lenne-e a Soros György által támogatott szervezetekkel. Egyenes válasz nem érkezik, Lázár nem csak pártpolitikai dimenziókban gondolkodik, sok olyan kérdés van, amik a közt érintik, ezekben – például zöld szervezetek – részt vesznek úgy, hogy nem világos, hogy ki, melyik érdekcsoport támogatja őket. Lázár szerint fontos az átláthatóság,

aki a közéletben részt vesz, az válallja a nyilvánosságot a pénzügyek tekintetében.

Nem hiszi, hogy sok olyan szervezet van, ami 7,2 millió forintnál több támogatást kap évente külföldről.

A mfor.hu a 24.hu egyik cikkéről kérdez. Mint ismert: 18 milliárd forintot kérhet vissza Brüsszel, mivel az EMIR-rendszerrel komoly gondok voltak. Lázár elismeri: valóban folyik vizsgálat Magyarország ellen, de ezek az Altushoz, így áttételesen Dobrev Klárához, illetve a 2006 és 2009 közötti szabálytalan pénzfelhasználásra vonatkoznak. Lázár szerint az Európai Bizottságnak igaza van: elbukhatjuk a 18 milliárd forintot.

Nem viszket a tenyere

Megkérdezték, Lázárnak – Orbán Viktorral ellentétben – nem viszket a tenyere. Az atv.hu kérdésére arról beszélt, hogy többen voltak, akik nem tüntettek, a törvényeket pedig mindenkinek be kell tartani. A véleménynyilvánítás szabadságán túlmutat ha valaki egy állami intézmény épületét megrongálja – ez Lázár János véleménye. A miniszter szerint ilyen aktusra semmi szükség.

Lázár szintén az atv.hu kérdésére elmondta: nem a kormány dolga a Békemenethez hasonló szimpátiatüntetések rendezése. A miniszterelnökéhez és Bayer Zsoltához hasonló vehemens véleménynyilvánításokat a jövő évi választási kampány első felvonásaként említette.

A kopaszok ügyében született bírói döntést nem hajlandó kommentálni, mivel szerinte ebben az ügyben (is) a bíróhoz kell fordulni. Szerinte ez egy tabu 27 éve, az újságíróknak a bírók háza előtt kellene sátorozniuk, ha elégedetlenek egy döntéssel.

Nem a tesitanár fog fizikát tanítani

A pedagógusok foglalkoztatásának liberalizációjáról elmondja: nem a testnevelés tanár fog fizikát vagy kémiát tanítani, de azt szeretnék, ha például egy magyar szakos pedagógus tarthatna dráma órát. Egyre kevesebb a zenetanár is, az irány az lenne, hogy a trombitatanár taníthasson például kürtöt is. A gyógypedagógiai oktatásban csak a készségtárgyakban és az etika tantárgyban lesz liberalizáció, a sajátos nevelési igényű gyerekek egyéb fejlesztését érintő tárgyakban – ahol gyógypedagógiai ismeretekre van szükség – nem.

29-én Orbán Viktor Brüsszelbe utazik, mert a Brexit miatt rendkívüli ülést tartanak.

Jótékonykodjanak a civilek

Lázár János a Helsinki Bizottság tevékenységével kapcsolatban elmondta: a Soros György által támogatott szervezet munkatársai lemennek a határhoz és ügyfeleket keresnek. Mint ismert, a szervezet a strasbourgi bíróságon (EJEB) fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést szerzett két bangalesi állampolgárnak, akik 2015. szeptember 15-én menedékkérelmet nyújtottak be Magyarország déli határán. A hatóságok több mint három héten keresztül a röszkei tranzitzónában tartották őket úgy, hogy nem tudtak továbbmenni, október 8-án pedig visszatoloncolták őket Szerbiába.

A strasbourgi bírói testület egyhangúlag megállapította, az ügyben Magyarország több ponton, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A két bangalesi férfit eddig nem találták meg, így a pénz a Magyar Helsinki Bizottsághoz kerül. Lázár János reméli, hogy az összeget a határnál tevékenykedő  Máltai Szeretetszolgálatnak vagy az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak adják.

Provokálják a rendőröket a tüntetéseken

Lázár szerint a rendőrsök professzionálisan kezelik a tüntetéseket, bár a tüntetések szervezői a balhéban érdekeltek, folyamatosan provokálják. A miniszter szerint a cél az, hogy olyan színben tűntesse fel a média az eseményeket, mintha a rendőrség aránytalanul lépne fel.  Szerinte a mostani tüntetők Gyurcsányéktól már gumilövedéket kaptak volna.

Szavai szerint a kormány számára tolerálható, tiszteletben tartható, hogy tízezrek tüntetnek. Nincs ebben semmi rendkívüli szerinte, Európa-szerte sokkal nagyobb megmozdulások vannak, ez a demokrácia része.

A miniszter úgy látja: a CEU csinált politikai kérdést a lex CEU-ból, kiemelte:

ha a törvényen felül akarnak állni, akkor mondják ki.

Az RTL Klub kérdésére elmondta: elképzelhetetlen, hogy a CEU mostani formájában tovább működhessen. Hozzátette: a kormány nem tudja mit akar a CEU, illetve az Egyesült Államok.

A következő 5-10 évben Paks II. előkészítése, engedélyeztetése, kivitelezése, tehát maga a téma folyamatosan terítéken lesz. Lesznek kritikák, észrevételek, ilyen lesz sok olyan szervezet, amelyeknek van véleményük a környezetvédelmi kérdésekben. Ebben abban nincsen semmi különleges, a kételyek megvitatásának – szakértők bevonásával – van helyük, mivel mégiscsak egy atomerőmű megépítéséről van szó. Lázár szerint vannak olyan érdekek, amik azon ügyködnek, hogy Paks II. választási téma legyen, de Lázár szerint a megvalósítás az ország érdeke. Egyeztetnek az osztrák zöldekkel is, mivel megkeresés érkezett a fejlesztés ügyében.

Vitatott a szélenergia fejlesztése

A miniszter elmondja: nagy vita van a szélenergia körül, a napenergia egyértelműbb kérdés: tárolás, szabályozás tekintetében is. Lázár bizonytalan környezeti hatásokat említ, szerinte Németországban több településen is tiltakoznak új szélparkok létrehozása érdekében, mivel az ember és az állatok életterére is hatással vannak.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik