Belföld

Kerámiadobozzal leszúrt luxushotel lehet egy Nagymező utcai bérházból

Az épületből nemrég kiköltöztetett Instant bulizóinak helyét nemsokára hotelszobák vehetik át, a színfalak mögött pedig kormányközeli szálak futnak.

Az Instant neve hozzánőtt az elmúlt évek budapesti romkocsmaforradalmához, hiszen a Nagymező utca 38.-ban nyolc éven át huszonhat szobával és két udvarral működő helyen a legtöbb estén lehetetlen lett volna akár csak egy tűt is leejteni.

Egy hónappal ezelőtt azonban robbant a hír, hogy a pesti Broadway egyértelműen legsokszínűbb tömegét vonzó hely összeolvad a Fogasházzal, március 14-én pedig tényleg megnyílt a hetedik kerületi partinegyed megújult gócpontja.

De mi lesz a régi épülettel? – vetődött fel a kérdés.

A kétemeletes, eklektikus Nagymező utca 38. (Ó utca 32.) az 1880-as évek hajnala óta szegélyezi az utcát, több, mint százharminc éves fennállása során pedig nem csak a bulizó fiatalokat, hanem a második világháború borzalmait is túlélte. Ez azonban még mindig nem elég ahhoz, hogy a következő évtizedekben is része legyen a jórészt még mindig homogén utcaképnek, hiszen az épületet 2008-ban megvásárló Rockwood Holding egy négycsillagos butikhotel építését tűzte ki célul a telken, bár az ingatlan korábban 750 millió forintos áron már felkerült, sőt továbbra is elérhető a kereskedelmi ingatlanok bérbadásával és értékesítésével foglalkozó Ingatlanmogulon.

A projekt kivitelezése a pénzügyi válság miatt lényegében el sem kezdődött, a nem épp kifogástalan állapotú épületbe (Ó utcai szomszédaival együtt) pedig bérlőként az Instant költözött be.

A helyzet az elmúlt években persze jócskán változott, így most, a terület újra szabaddá válásával zöld út nyílt a fejlesztés előtt, főleg úgy, hogy a cég a tervek mellett már az építési engedélyt is évek óta széles mosollyal lobogtathatja. Az NM38 Hotel néven indult fejlesztés a szomszédos Ó utcai házak, az egyemeletes 28., illetve a földszintes 30. lebontásával, helyükön egy egyszerű modern kocka építésével számol, a Nagymező utcai oldalon viszont ennél egy fokkal extravagánsabb megoldással operálna:

a homlokzat megtartásával, de vadonatúj szerkezettel létrejövő épület több szintnyi mázas kerámia- és üvegtömeget kapna a nyakába,

teljesen megváltoztatva a  XVIII. század vége óta szép lassan építkező, a századfordulóra pedig kellemes hangulatúvá váló utcát.

Galéria
Redwood

A hét szintesre álmodott, százharminc szobás hotel terveit a Rockwood a Fővárosi Tervtanács támogatásának 2009 végi elnyerése után 2010-ben nyújtotta be a VI. kerületi önkormányzatnak, akikkel 2012-re sikerült is megegyezni a feltételekről.

A Studio100 munkájának Sugár Péter építész által jegyzett opponensi véleménye (2009. november 24., illetve 2009. december 13.) kiemeli, hogy a Nagymező utca 38. nem élvez műemléki védettséget, környezete azonban igen, és kissé talán modorosan – némi kritika mellett ugyan,de – az egekig dícséri a belső udvarral és egy utcára nyíló passzázzsal két tömbre tagolt hotelt.

Részlet az opponensi véleményből

“A tervezők mégis, nem eléggé dicsérhető módon, megtartják a régi házat, az egész épülettraktust, utcai homlokzataival együtt.

 

[…]

 

A homlokzati architektúra, a tervezők kifejezését köcsönkérve „landmarkként” megmarad, letisztítva róla a hétköznapok változó fragmentumait és fölerősítve a klasszikus homlokzati kulisszaarchitektúrának az antiktól a reneszánszon át az eklektikáig átörökített lényegét.

 

[…]

 

A régi házra frivol mozdulattal rádobott új tető a túloldali saroképület magasságára válaszol lefegyverző könnyedséggel.. A mázas kerámiával burkolt tömeg könnyedségét az áttörtsége adja. Homogenitása azzal függ össze, hogy tetőszerűen akar viselkedni, pepitán váltakozó anyaghasználata a színes tetőcserepekhez hasonlóan vibráló megjelenésű. A tervezők előképként az Iparművészeti Múzeum kupolájára hivatkoznak; tény, hogy a nagyvárossá fejlődő Budapest mondén világa rendkívül változatos és egzotikus formákat vonultatott fel, – főként a tetőfelépítmények vonatkozásában. Ezek sorába ez a tervezett tetőfelépítmény is beleillik.”

De a szakmai szemszögből igen fontos hajléktalanhelyzetre is kitér:

“Ha a hajléktalanok építészeti tetszési indexéről készítenénk felmérést, vezetnének az utcasíkból hátralépő beugró portálok. A jelen terv passzázsai kevésbé fogják megnyerni a tetszésüket, fedetlenek lévén. Az utca jobban szituált emberei viszont feltehetően szívesen látogatják majd a szálloda passzázsból nyíló éttermét és bárját, a tervezett sikátorok ismerős térarányai könnyen oldhatják a szállodai recepció keltette feszélyezettséget.”

A rossz állapotú épület helyreállítása természetesen józanul átgondolva tényleg nem tűnik megtérülő befektetésnek, az aránytalanul magasnak tűnő mázas kerámiával és üveggel fedett szintbővítés (bár az első tervek ennél még extravagánsabbak szerettek volna lenni) viszont egyértelműen furán hat majd a két-, három-, illetve négyszintes épületek által dominált utcában.

A két apró épület helyére megálmodott, 60×60 centiméteres nyílásraszterrel operáló Ó utcai új tömb a tervek szerint szürkés műgyanta bevonatú homlokzatot kap majd, így a két épület esztétikailag nem igazán hordoz majd közös jellemzőket. Kár, hiszen a hely adottságai, illetve az átalakításra szánt összeg minden bizonnyal nem szabnának gátat a környező épületekkel némiképp harmonikusabb kapcsolatot ápoló tömb tervezésének.

A Rockwood Holding korántsem számít újoncnak a magyar ingatlanpiacon, hiszen amint rég nem frissített, egyedül angol nyelven elérhető honlapjukról – ami egyedül a NM38 projektet mutatja be – kiderül, hogy a tulajdonosok igenis szerves részei a magyar ingatlanpiacnak, sőt, olyan belvárosi luxusingatlanfejlesztésekben vettek részt, mint az Andrássy Palace Gardens, de az ötcsillagos Budapest Gate Golf And Country Club megszületéséből is részt vállaltak.

Az egyetlen probléma ezekkel kapcsolatban az, hogy az Andrássy Palace Gardens valójában a Kodály köröndnél 2014. júliusában részben leégett, igen rossz állapotú, ma is üresen tátongó ház tetőterének a tervek szerint 2009-re végbemenő luxuslakásokká alakítását és a jókora épület teljes felújítását jelentette.

Kerámiadobozzal leszúrt luxushotel lehet egy Nagymező utcai bérházból 3
Fotó: Neményi Márton/24.hu

A ház egykori lakói 2016. novemberében végső elkeseredésükben saját kezükbe vették az épület helyreállításának ügyét, hiszen más megoldást már nem látnak a helyzet rendezésére:

SAJTÓKÖZLEMÉNY2016. november 7.ELADÓ A KÖRÖNDI HÁZ TETŐTEREAz UNESCO világörökség részét képező patinás műemlék épü…

Közzétette: Andrássy út 83-85 megmentése – 2016. november 8.

Ebben a projektben egyébként részt vett az offshore háttere, valamint a folyamatos végrehajtások miatt számonkérhetetlenné vált izraeli üzletember, a Gozsdu-udvart “rehabilitáló”, illetve a Király utca 40. lassú halálában részt vállaló Arie Yom-Tov is, akiről az Átlátszó tavaly készített kétrészes (itt, illetve itt) portrét.

Ezek után már nem túl meglepő, de az oldalon említett golfklub sorsa sem alakult úgy, ahogyan azt várták: a nagylelkűen csak “in the suburbs of Budapest” (“Budapest külvárosában”) helymegjelölésű, valójában Bicskére tervezett objektum megszületéséért máig egyetlen lapátnyi földet sem mozgattak meg. A projekt kellemes látványtervekkel jól megtömött honlapja ma is üzemel, a fejlesztést végző cég azonban adósságai miatt már 2012-ben felszámolás alá került. A birtokukban lévő területből végül mintegy százhetven hektárnyit (ezek közül 111 hektár Bicskéhez, 58 pedig Alcsútdobozhoz tartozik) hirdettek meg eladásra, ez pedig két évvel később, 2014 őszén a Mészáros Lőrinc egyik cégéhez, a Búzakalász 66 Felcsút Kft.-hez került.

A Rockwood tulajdonosa mindemellett az az Erdei Bálint, aki 2009-től 2015-ig Tiborcz István tulajdonostársa volt az általuk alapított, rövid ideig a Közgép érdekeltségébe is tartozó Elios Zrt.-ben. Ez a cég volt az, amelyik az elmúlt években sorra nyerte el a települések közvilágításának megújítására kiírt, főként uniós finanszírozású projekteket úgy, hogy sok városban egyedül számukra kedvező feltételeket szabtak meg, vagy épp már a pályázat kiírása előtt egyeztettek a városokkal. A gyanús győzelmek után frissen felszerelt LED-lámpákra mindemellett számos panasz érkezett: többek közt Kecskeméten és Zalaegerszegen is arról számoltak be, hogy azok balesetveszélyesek, hiszen elődeiknél jóval gyengébb fényt adnak, de az NNI, illetve a rendőrség eddig sem emiatt, sem a keszthelyi beruházás többinél jócskán magasabb ára – itt ugyanazokat a lámpákat szerelték fel, mint más városokban, csak épp negyven százalékkal drágábban – nem tett lépéseket, bár a vizsgálatok még belföldön, az Európai Támadásokat Auditáló Főigazgatóságnál (EUTAF), illetve az EU csalásellenes hivatalánál, az OLAF-nál sem záródtak le.

Fotók: Építészfórum, Rockwood Holding

Ajánlott videó

Olvasói sztorik