Belföld

Botka: Ha most rögtön nem kapunk észbe, hétszentség, hogy nem lesz kormányváltás

Botka: Ha most rögtön nem kapunk észbe, hétszentség, hogy nem lesz kormányváltás

Orbánt vendégelte a múlt héten, respektálja, utóbbi napjai pedig azzal teltek, hogy választási szövetséget kovácsoljon a miniszterelnök ellen. Mihez kezd Gyurcsánnyal? Alibizik, vagy tényleg hiszi, hogy van esély? És azt vajon hogyan gyömöszöli át az övéin, hogy saját pártjának jövője nem érdekli? Paks 2-t leállítaná, ha lehet, és mélyen hisz az emberi butaságban. Lópikula, pincsi és vasziszdasz. Ha minden igaz, jó sokan megsértődnek majd ezen a Nagyinterjún.

Hogy sikerült a találkozó Orbánnal?

Rendben zajlott. Ideje volt. Az elmúlt két évben nyolcszor ígérték, hogy hamarosan érkezik, de csak a múlt héten ért le. Csúszásban van az uniós pénz elköltésével, hiszen kormányzásának első éveit végigvitatkozta Brüsszellel, kapóra jött neki, hogy Szegeden kész projektterveket talált.

Mit tanult tőle az eszmecsere bő két órájában?

Például azt, hogy mindennek nemzetpolitikai és világpolitikai összefüggése van. Meg azt:

sose szabad azt mondani, hogy nincs pénz, mert akkor tényleg nem lesz.

Azt mondjuk nem tudtam meg, hogy pusztán attól, hogy azt mondom, van pénz, hogyan lesz.

Orbán jobban kormányoz, mint 2002 és 2010 között bármelyik balos miniszterelnök.

Hatékonyabb, különösen hatalomtechnikailag. És a gazdaságban is akadnak komoly eredményei.

Összerakta szépen: amiről dönt, végigviszi.

Ezzel együtt a napi kormányzást Lázárra hagyja, őt egyre inkább a vízióalkotás köti le.

Baj?

Annyiban baj, hogy a víziói egyre inkább elszakadnak a realitástól.

De az butaság, hogy kiégett. Egyben van.

Attól eltekintve, hogy reggel nyolcra érkezett, ami konvojos haladás esetén is reggel hatos indulást feltételez, nem láttam rajta nyomát a fáradtságnak.

24.hu / Neményi Márton

A végén még megkedveli.

Aligha. Ugyanis az Orbán-rendszer egyre inkább a lopásra és a korrupcióra épül, sőt már ideológia is van a gazemberségre.

Ami nem sikerült Antallnak, vagyis a nemzeti burzsoázia felépítése, Orbán megcsinálja.

Amiben semmi pozitívat nem látok. Pláne hogy a lopással párhuzamosan lebontják a demokráciát, és arra is van ideológia. A következő lépés az emberek közvetlen jogainak megnyirbálása lesz.

Négyszemközt is beszéltek?

Végig három-három ember ült az asztalnál.

Vagyis, nyugi, semmi titkos Orbán-Botka-találkozó.

Azt a szoci pletykát hallotta, miszerint Orbán szándéka szerint a 2018-as lesz az utolsó MSZP-frakció, aztán szép lassan kimúlik a párt, hogy 2022-re orbáni sugallatra dezertáló fideszesekből és kollaboráns szocialistákból új balos alakulat szerveződjön és szervüljön be Orbán nemzeti együttműködés rendszerébe?

Sok ilyen hülyeség kering köztünk. Ez történik, ha házon belül egyesek nem látják a győzelem esélyét, és már túlélésben gondolkodnak.

Kik?

Egyesek.

Bő egy évvel a választások előtt a Medián szerint a biztos választók között hatvan százalékon áll a Fidesz, ami több mint duplája a balos pártok együttes támogatottságának. Mire játsszon így egy pragmatikus balos, ha nem az ordas vereség túlélésére?

Aki arra játszik, még annál is ordasabb vereséget szenved, mint ami jár neki.

Ha kopírozzuk 2014-et, vagyis hogy üzengetéssel megy el a választások előtti utolsó év, azzal, hogy ki kivel és kivel nem, ha mindenkit csak a saját túlélése érdekel, durvább lesz a bukás, mint legutóbb.

Tényleg hiszi, hogy legyőzheti Orbánt?

Nem hiszi, hogy hiszem?

24.hu / Neményi Márton

Nem nagyon.

Akkor vajon miért csinálom?

Magyarázza már el, mi az a sajtóban terjedő ökörség, hogy Botka ezt az egész miniszterelnök-jelöltséget médiahekknek szánja?!

Mi a lópikulának csinálnék én médiahekket?

Tán mert nem lehetett tovább húzni az MSZP „örök ígérete” szerepet.

Bármeddig lehetett volna húzni. Ezerszer kényelmesebb havonta egyszer Szegedről elmondanom, mit gondolok a világról, mint felvenni a kesztyűt.

Lealibizhet egy színjátékot, majd tavasszal széttárja a karját, hogy „gyerekek, én megpróbáltam”.

Sokkal egyenesebb ember vagyok én annál.

Szóval miért állt bele ebbe a bukó versenybe?

Mert egyáltalán nem biztos, hogy bukó. A magyarok többsége kormányváltást akar, becsapva érzi magát. Rájuk számítok.

A magyarok többsége ma Orbánra szavazna.

Jobb híján. De a baloldali pártok össztámogatottsága még így is eléri az 1,2 milliót.

Orbáné pedig a bő kétmilliót. Ráadásul az önök 1,2 milliója nem valós, nem adható simán össze az egyes pártok támogatottsága.

Viszont van nagyjából egymillió olyan szavazó, akit ma még senki nem tud megszólítani.

Ők kellenek nekünk.

Ön három olyan feltételt szabott, melyeket nem tartanak elfogadhatónak a remélt partnerek: új baloldali politika, ez tán átcsúszik, aztán közös baloldali lista, valamint hogy a százhat egyéni választókerületben nem előválasztással, hanem megegyezéssel kijelölt ellenzéki induljon.

E három pont nélkül esélytelenek vagyunk Orbán ellen.

24.hu / Neményi Márton

A héten kezdte a tárgyalásokat, és pár nap alatt szinte az összes remélt szövetségese kikosarazta. A párbeszédes Szabó Tímea azt nyilatkozta, akkor tárgyal, ha lesz előválasztás.

Majd meggyőzöm őt az ellenkezőjéről.

Az LMP-sek azt ismételgetik, hogy két kongresszusuk is az önálló indulás, az önálló pártlista és az önálló jelöltek mellett döntött.

Majd újragondolják, hogy tényleg kormányváltást akarnak-e.

Majd tartanak egy harmadik kongresszust?

Akár.

Már az hatalmas előrelépés, hogy az LMP végre hivatalosan leült velünk tárgyalni a kormányváltásról, 2013-ban nem jutottunk eddig.

Arra viszont végképp nincs orvosság, hogy ön igényt tart a Demokratikus Koalíció szavazóira, de Gyurcsányból nem kér. Pedig a DK vezetői tucatszor elmondták: „A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, és az is marad.”

Nem biztos, hogy ezt mondják pár hét múlva is. Nincs Gyurcsány-fóbiám, a személyes véleményem jobb róla, mint az átlagválasztóé, de ettől még tény, hogy az Orbán leváltásához szükséges többség nem szedhető össze, míg Gyurcsány a bal egyik vezetője. Csak akkor hisznek nekünk az emberek, ha garanciát adunk rá, hogy nem a 2010 előtti kormányzást hoznánk vissza.

Orbán nem tombolán nyerte a kétharmadot, az embereknek rossz emlékeik vannak a baloldalinak mondott kormányzással kapcsolatban.

És ez nem múlik.

Miért?

Röhej, hogy egy baloldali kormánynak a válságkezelés során az az első ötlete, hogy elvegye a tizenharmadik havi nyugdíjat, de eszébe nem jut megadóztatni például a nagy szolgáltatókat.

Ezt akár Orbán is mondhatta volna. Mondjuk mondja is.

De a magas jövedelműeket Orbán sem adóztatja. Ami nála elmegy, de egy baloldali kormánytól elfogadhatatlan. Felzárkóztató állam kell, ami csökkenti a vagyoni különbségeket, szó nem lehet egykulcsos adóról.

Fizessenek a gazdagok!

A minimálbér legyen adómentes, tehermentesítsük az átlagjövedelmet.

Miből gondolja, hogy Gyurcsány néhány botkás beszélgetés hatására háttérbe vonul, és Szabó Tímeáék, Szél Bernadették feladják eddigi álláspontjukat?

Nem én fogom meggyőzni őket, hanem a saját szavazóik. A választói közösségeik Orbán legyőzését óhajtják.

24.hu / Neményi Márton

Ön márciusig adott határidőt a DK-nak, az LMP-nek, az Együttnek és a PM-nek, hogy elfogadják a botkai három feltételt, különben nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. Másfél hét múlva március.

Mások állítják, hogy márciust mondtam. Pedig a tavasz kifejezést használtam.

Május vége a halálvonal?

Maradjunk a tavasznál.

Naptári vagy meteorológiai?

Jaj.

Most az a lényeg, hogy tudtommal minden pártban gondolkodnak, figyelnek a választóik hangjára.

Puhulnak az álláspontok.

Miért nem mond dátumot?

Mert akkor páran elkezdenék cetlizni, hány napot kell még elviselni Botka visszalépéséig. És az nem jó.

Kikből állna össze a Botka-kormány?

Egyelőre a programommal foglalkozom, olyannyira, hogy szombaton beszédet is mondok legfontosabb téziseimről, a tévé is közvetíti.

Nyilatkozta, hogy nemcsak a választók hiányoznak a kormányváltáshoz és a kormányzáshoz, hanem a politikusok is. Utóbbiakat honnan szerezne?

Ha túllépünk az idők végezetéig szóló Orbán-kormányzáson alapuló túlélési stratégiákon, ha ejtjük végre az olyan bohóckodásokat, mint az előválasztás, akkor majd jönnek hozzánk a szakemberek.

És lesz ütőképes kormányzás.

Az előválasztás bohóckodás?

Semmire nem jó.

Kiválaszthatják általa a választókerületekben a legtámogatottabb jelöltet.

Ne csináljunk már úgy, mintha mind a százhat körzetben húsz potens jelölt állna sorba!

A szocialista párt természetesen fel tud mutatni százhat embert, de ezek többsége pezsgőt bontana, ha valaki jobbat találnánk a helyére.

Politikát sosem szagolt okos civilekből mozaikolna össze szakértői kormányt?

Aranyosnak tartom, amikor pártpolitikusok kétségbeesnek azon, hogy olyanok is bekerülhetnek a politikába, akik ma még másutt bizonyítanak. Nem értem, miért baj, ha egy politikus máshoz is ért.

24.hu / Neményi Márton

Hogyan várja el a saját pártja vezetőitől, hogy támogassák az elképzeléseit, ha közben nyilvánvaló, ha győz, nem kér belőlük?

Az újak bevonása nem feltétlenül jelenti a régiek kiszorítását.

Mit gondol a régi szocikról?

Vegyes.

Csapdahelyzet, hogyan lehet úgy új baloldali programról beszélni, hogy a körülöttem állók a 2010 előtti időszak meghatározó személyiségei.

De közel sem tartok ott, hogy kormányt hirdessek. Azt azért tisztázzuk: csak akkor leszek a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, ha a párt kongresszusa úgy dönt.

Mikor dönt úgy?

Nem tudni.

Két hét alatt összehívható, nem nagy vasziszdasz.

Egyelőre arra szól a felhatalmazásom, hogy a párt által is elfogadott programomról tárgyaljak a potenciális szövetségeseinkkel.

Dühös?

Az. Mert azt látom, senki sem győzni akar, hanem túlélni, amivel eltékozolják a minimális győzelmi esélyünket.

Nem különösebben érdekli a pártja. Tán még az se nagyon, hogy bejut-e az MSZP a következő Országgyűlésbe.

Tisztában vagyok, ha nem állok bele a miniszterelnök-jelöltségbe, elvitatkozgatnak az előválasztáson, aztán jövő januárra elosztják egymás között a közös lista első harminc helyét.

A képviselői irodaház második emeletén vagyunk, akinek ezen a folyosón található az irodája, mind megtalálná a helyét abban a történetben. De ahhoz én nem adom a nevemet. Engem nem érdekelnek túlélési stratégiák, rohadtul nem érdekel, hogy huszonhat vagy harminckilenc vagy csak huszonkét képviselőnk jut a parlamentbe.

Sőt az sem érdekel, hogy személy szerint kik.

Önnek aztán senki ne diktáljon, különösen a szocialisták közül?

Mostanáig sem pártért politizáltam, hanem ügyért, Szegedért. Eztán azért is teszek, hogy leváltsuk Orbán rezsimjét.

Tényleg vannak szoci kollaboránsok?

A látszatát sajnos sokan építik. Olyanokat tesznek, amiket nem kéne.

Például?

A szocialista párt egyik vezető politikusa píárinterjút ad kormánylapnak, a másik meg az MSZP stratégiájáról értekezik a Pesti Srácoknak. Miközben ezek a médiumok engem ott ütnek, ahol érnek.

Arról a szocik között viruló pletykáról mit gondol, hogy 2014-ben a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai hármasból valakit fogott Orbán?

Az a kampány végig lett szépen tolva, óriásplakátokat, országjáró turnét, mindent bevetettek.

A trió vetélkedése szétverte az amúgy is romos MSZP-t.

Abban nem láttam Orbán kezét, sikerült saját kútfőből lenyomni azt a bulit.

Egyrészt tisztelem ezt a három embert, másrészt nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, mert mélyen hiszek az emberi butaságban.

Nehéz lehet összeegyeztetni ezt a kettőt.

Megoldható.

Nem ütött szöget a fejébe, hogy az MSZP miért nem Molnár Gyula pártelnökből csinálna miniszterelnök-jelöltet?

Gyulának nincsenek miniszterelnök-jelölti ambíciói.

24.hu / Neményi Márton

Vagy, lehet, nem akarja égetni magát.

Nem tudom, mi jár a fejében. Tán engem alkalmasabbnak tartanak erre a feladatra.

Molnár Gyula nyilatkozta még a nyáron a Mozgónak, hogy „a legrosszabb esetben is lesz még egy parlamenti frakciónk”.

Jobb, mintha azt nyilatkozta volna, hogy a legjobb esetben lesz még egy parlamenti frakciónk. Nem?

El tudja képzelni, hogy 2022-ben épp úgy lehúzzák a rolót az MSZP-nek, mint 2010-ben az örök koalíciós partnernél, az SZDSZ-nél?

Sokan temették már ezt a pártot, nem állok be közéjük.

Ráadásul a legkevésbé sem foglalkozom a szocialista párt 2022 utáni sorsával. Nagyon a mostanival sem.

Orbánt akarom leváltani.

Lesz MSZP 2022 után?

MSZP volt, MSZP van, MSZP lesz.

Lenin pedig zsil, zsiv, búgyet zsitty.

Erre utaltam.

Csakhogy Lenin már nem él.

Mondom: erre utaltam. Olykor a legnagyobb mondások sem jönnek be. Olykor meg bejönnek.

Ha győzne, elszámoltatná a Fideszt?

Nincs ellenemre, hiszen normális demokráciában minden politikai váltást cezúra követ.

Itt sosem volt elszámoltatás. Se 1994-ben, se 1998-ban, se 2002-ben, se 2010-ben, csak néhány, a sajátjaik által kilökött lúzert hordoztak körbe bőrpórázon tévékamerák előtt.

Nem a politika dolga igazságot szolgáltatni. Nekem nem kell elszámoltató biztos, sem Keller, sem Budai.

Az orbáni rendszer béklyót tett a rendőrségre, a bíróságra, különösen az ügyészségre.

Ha ez lehull, magától mozgásba lendül az igazságszolgáltatás.

Vonulna börtönbe az Orbán által feljachtosított új nemzeti burzsoázia a fél Fidesz-KDNP-frakcióval együtt?

Aki bűnt követett el, annak jár a büntetés.

Mivel készülne egy Botka-Orbán tévévitára? Tétova lenne, mint Medgyessy? Vagy vállveregető, mint Horn?

A kiérlelt Botka-formát hoznám.

Az milyen?

Tapasztalt, határozott, tudja, mit akar, normális, európai hangot üt meg, nem gyűlölködik. Elmagyarázza az embereknek, hogy hazug az orbáni propaganda, miszerint Magyarország erősödik.

24.hu / Neményi Márton

Csökkent az infláció, az államháztartási hiány, megállt az eladósodás.

Európában nálunk a legnagyobb az adóteher az alacsony jövedelmeken.

Kisebb a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság.

Hiszen hatszázezren külföldre menekültek dolgozni.

Négy százalékkal nő a GDP.

Amiből hat százalék az uniós támogatásoknak köszönhető, vagyis a magyar gazdaság önálló teljesítménye mínusz két százalék.

Egyre mélyül, terjed a szegénység.

A magyarok mindennek érzik ezt az országot, csak igazságosnak nem.

Mint amikor a balosok elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat?

Mondtam, hogy az vállalhatatlan döntés volt.

Paks 2-vel mit kezdene?

Elképesztő, amit műveltek, különösen döbbenetes, hogy mindent titkosítanak. Az új kormány első intézkedése kell legyen megtalálni, hogyan állítható le az építkezés.

És ha sehogy? Akkor meg kell építeni?

Hát, ha valamit nem lehet leállítani, akkor az megépül, nem?

Ezt mondja majd a kampányban?

Most a tizenöt éve felelős városvezető attitűdjéből szólaltam meg.

Még nem vagyok kampányüzemmódban, ha majd abban leszek, így fogalmazok: amint átvesszük a kormányzást, azonnal leállítjuk Paks 2-t.

Szerződések vannak.

Mindent újra kell tárgyalni.

Azt is, ami addigra felépül?

Kérdés, addigra elkezdődik-e az építkezés.

Orbán azt mondta a Putyin-napon, hogy idén a földmunka, jövőre a konkrét építkezés megy.

Mindent meg fogunk tenni, hogy leállítsuk Paks 2-t.

Putyinnal és az oroszbarátsággal mit kezdene?

Át kell gondolni.

24.hu / Neményi Márton

Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy Paks 2-ről a miniszterelnök Gyurcsány kezdte a tárgyalást, az ellenzéki Orbántól meg is kapta a Putyin pincsije minősítést. Aztán amikor 2009-ben Orbán meglátogatta Szentpéterváron Putyint, úgy jött ki a tölgyfaajtó mögül, hogy neki is kell Paks 2. Ön szerint mi az a négyszemközt elhangzó érv, ami mindenkit levisz kutyába

Engem semmilyen érv nem tudna Putyin pincsijévé varázsolni.

A lóláb az orbáni politikában ott lóg ki, hogy a miniszterelnök azzal indokolta az együttműködést az oroszokkal és egyéb keleti illiberális demokráciákkal, hogy ez milyen jót tesz a magyar gazdaságnak. Csak hát nem tett jót, a külkermérlegünk érdemben nem változott.

Vagyis?

Vagyis nem gazdasági, hanem politikai oka van az együttműködésnek. Orbán azért csinálja, mert azt gondolja, erősíti őt ez az európai és a szélesebb nemzetközi porondon. Nyilván tudja, Putyin mire használja őt, de nem érdekli, mert őt csak a saját hatalma érdekli.

Ahogy kinéz, meg is tartja ezt a hatalmat.

Ha most rögtön nem kapunk észbe, hétszentség, hogy nem lesz kormányváltás. Ezért javaslom, hogy fejezzük be a civakodást, építsünk kormányzóképes alternatívát, ami annak az egymilliónak is megfelel, aki nem akarja se Orbánt, se a 2010 előtti világot. A következő hetekben eldől, van-e ennek realitása.

Ha nincs, lehet szépen visszatérni az eredeti forgatókönyvhöz, aminek, igen, lehet az a vége, hogy „a legjobb esetben lesz még egy frakciónk”.

De az már nem az én felelősségem.

És akkor vissza Szegedre?

De nem erre játszom. Nem vágtam volna bele, ha nem hinném, hogy összejöhet. Hozzuk vissza a kormányzóképes baloldali alternatíva reményét! Itt vagyok én, akit mindennek lehet nevezni, csak bukott politikusnak nem, nálam több választást kevesen nyertek ebben az országban.

 

Interjúkötet a 24.hu szerzőjétől

Layout 1

„Terike is iszogatott, én is iszogattam.”

„Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja.”

Megnézem most »

Olvasói sztorik