Kis közösség még, de folyamatosan növekszik a Facebookon. Külföldi vagyok, elveszem a munkájukat – ez a neve a csoportnak. És olyanok posztolnak ide, akik évek óta elveszik egy másik ember munkáját külföldiként. Vagyis kivándoroltak Magyarországról, pont azért, amiért ide jön egy afgán, egy kínai vagy történetesen egy erdélyi magyar. A jobb életért.
Anyám az albán péknél veszi otthon a kenyeret
Krisztina kezdő orvosként dolgozott itthon, havi 110 ezer nettóért, heti kettő, sok esetben három ügyeletet tartott. Amikor elkezdte, tíz ember volt az osztályon, amikor elhagyta a kórházat, már csak hárman voltak, ugyanannyi munkára. A kórház sok esetben az ügyeleteket nem fizette ki, állandó volt a megaláztatás és a túlmunka. Sokat gondolkodtak a párjával, mit tegyenek. Krisztina évfolyamtársai közül szinte mindenki külföldön él már. Van, aki Belgiumban, van, aki Franciaországban és persze Angliában. Három éve elment.
„2012 januárjában írtam egy kör e-mailt mindenkinek, aki kint van. Megkérdeztem a fizetéseket, a munkakörülményeket, hogyan fogadnának minket a hatóságok. Végül London mellett döntöttünk.”
Krisztina egy angliai magánorvosi állásra mondott igent. Jelenleg Londonban él, a hazai fizetésének több mint tízszeresét keresi (forintban számolva) és soha nem tervezi a hazajövetelt.
„Amikor idejöttem, mindenki kedves volt velem, segítettek. A kollégáim nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy megkérdezzék, miben segíthetnek. Olvasok magyar internetes lapokat. Követem, mi van otthon. Elszomorít ez a plakát kampány. Itt ilyen elképzelhetetlen. Még úgy is, hogy a briteknél komoly probléma a bevándorlás. De itt vita van róla és nem az állam élezi a feszültséget, hanem pont megoldást akar a problémára.”
Krisztina szerint, ha egy angol tudná hány külföldi van Magyarországon, sokkot kapna a számtól.
„Itt valóban sokan vagyunk. Lengyelek, magyarok, románok, de ez az ország attól ilyen gazdag, hogy itt vagyunk. Ha mi nem lennénk itt, akkor az angol egészségügy összeomlana. Mint ahogyan az anyám az albán péknél veszi otthon a kenyeret, meg a törökbe jár néha ebédelni a körútra, abból a nyugdíj-kiegészítésből, amit én küldök neki haza.”
Fotó: Pál Anna Viktória
A német politikusok is mondanak hülyeségeket
Gábor vállalkozóként ment ki Hamburgba. Azt mondja, hogy a vállalkozói kultúrából lett elege elsősorban, nem anyagi okok vezérelték a kivándorlásra.
„Mindenki mindenkinek a cimborája, és az ország 2012-ben amikor én leléptem, a Rokonok c. könyv alapján működött. A politikai elit ellehetetleníti az emberek életét, nem csak a mostani, a korábbiak is, pillanatnyi dolgokkal foglalkoznak, amikor a mélyben iszonyatosan nehéz problémák gyűrűznek tovább.”
Gábornak abból volt elege, hogy „élhetsz akármilyen jól Magyarországon, akkor sem tudom kizárni azt a szenvedést és rossz közhangulatot, ami az országra jellemző”. És szerinte ez a kampány, amiben azzal riogatják a magyarokat, hogy elveszik a munkájukat, pont ezt erősíti.
„Itt Németországban hatalmas a török kissebség. Az a multikulti, ami itt van, jó. Persze a német politikusok is mondanak hülyeségeket, néha még a kancellár is, de arra mindenki figyel, hogy az emberek feleslegesen ne gyűlöljék egymást. Mi lenne, ha egy német elém állna, és azt mondaná, hogy elvettem a munkáját? Szerintem elmagyaráznám neki, hogy ha én vettem el, akkor jobb vagyok nála. Ennyi a titok.”
Büszke, hogy az ősei Mayflowerrel érkeztek
Gusztáv öt éve az Egyesült Államokban él.
„Otthon sajnos semmilyen munkát nem kaptam, ahol legalább a szakmunkás minimálbérét megkaptam volna. Egy ismerőssel beszéltem, ő mondta, gyere ki, próbáld ki milyen jó!”
Gusztáv az építőiparban dolgozik.
„Csak arra tudok buzdítani mindenkit, még a középkorúakat is, hogy lépjenek, amíg lehet, mert itt meg lehet élni. Persze dolgozni is kell, de hagyják élni az embert. Hogy halálra dolgozza magát az ember azért, hogy a számlákat kifizesse hó végére, az nem élet.”
Egyre több magyarral találkozik.
“A barátom azt kérdezte, amikor kijöttem, hogy laknak-e még Borsodban? Annyian jönnek ide” – mondja. Gusztáv szerint az amerikai mentalitás teljesen más.
„Itt mindenki bevándorló. Persze van, aki arra büszke, hogy az ősei Mayflowerrel érkeztek Amerikába, és akik most jönnek, azok valóban hozzájuk képest inkább bevándorlók. De itt inkább arról szól az élet, hogy hogyan tudsz jól együtt élni sokféle emberrel. A kínai mosodás, a mexikói szobalány, vagy a magyar kőműves tök jól megfér együtt. És egyik sem gyűlöli a másikat. És az állam is inkább erre buzdít.”
Megyünk
A Tárki adatai szerint az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, így jelenleg már mintegy harmaduk nem – vagy nem kizárólag – Magyarországon képzeli el a jövőjét, több mint tizedük pedig komolyan tervezi, hogy külföldön dolgozzon és/vagy éljen. Népességtudományi Kutatóintézet kutatásában, aminek az adatgyűjtését a Tárki végezte, megnézték azt is, hogy ha a munkavállalás mellett a tanulási terveket is ide sorolják, akkor 2013-ban a rövid távú migrációt tervezők aránya 27 százalék, a hosszú távú migrációt tervezőké pedig 28 százalék volt a 18-39 évesek, vagyis az igazán aktív korúak körében.
