Belföld

Kriza megválogatja, kivel oszt ételt

miskolc (miskolc)
miskolc (miskolc)

Nem megtiltotta, hanem ilyen szakmaiatlan lépésbe ő nem kívánt részt venni – ezt nyilatkozta Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a TV2 Mokkában arról, miért nem támogatta a Gyermekétkeztetési Alapítvány húsvéti ételosztását.

Kapcsolódó cikkek

A politikus szerint a szervezetnek különböző vállalhatatlan kérései voltak, többi közt az is, hogy a rendezvényt közvetítsék az interneten. Úgy véli, a nyomort nem kell publikussá tenni, hogy mindenki azt nézze.

Ő annyit közölt, ha bármit csinál ez a civil szervezet Miskolcon, abból hatalmas botrány lesz, és az is lett – folytatta. Nem egyszer vesz részt ételosztásban, és soha semmilyen probléma nincs, ha egy olyan civil szervezet rendezi, amely rendszeresen foglalkozik ilyesmivel.

Ezzel szemben a Gyermekétkeztetési Alapítvány osztásánál botrány volt: egymást taposták le az emberek, az erősebbek elvittek 10 csomagot, a gyengébbeknek nem jutott, még szerencse, hogy gyerekek nem voltak, mert agyon is taposták volna őket – ecsetelte Kriza.

Több százezer forintos kár keletkezett, széttaposták a frissen elültetett rózsákat, katasztrofális állapotokat mutatott a tér utána – tette hozzá

A polgármester szerint 5900 gyerek kap rendszeresen ingyen ételt Miskolcon, nekik biztosítják a háromszori étkezést. Nemsokára lesz ételosztás, amelyen ő is megjelenik – közölte.

A városban tervezett seriffrendszerről azt mondta, a közterület-felügyelőkből választanák ki őket. A cél, hogy erősítsék a hatósági jelenlétet, mert a helyiek a közbiztonságra panaszkodnak a leginkább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik