Belföld

Semjénnek teljesen tiszta a lelkiismerete

semjén zsolt (semjén zsolt)
semjén zsolt (semjén zsolt)

A KDNP elnöke a Mandinernek azt mondja, a vasárnapi zárva tartás siker, az állatok nem juthatnak a mennyországba.

„Baszódjál meg, KDNP, s külön Semjén Zsolt…” dalról úgy véli, ennél elmésebb támadás sose érje őket. Ha ez a társaság megdicsérné, lelkiismeret-vizsgálatot tartana. Ha támadják – szerinte – az azt jelzi, hogy jó úton jár, a dal mögött pedig nyilván egy érdekcsoport áll, amely „a szabad vasárnap miatt indít támadást a kormány és persze a kereszténység ellen”.

Arra a kérdésre, miért azonosítja magát és a KDNP-t a kereszténységgel érdemi választ nem ad, de szerinte a szabad vasárnap pártja egyik nagy sikere, amit számos szakszervezet támogatott. Ezt követően az interjúban Semjén elismeri, hogy egyrészt a pincérnek, az autógyári munkásnak is lehet családja, meg azt is, valóban a kis üzleteket akarták helyzetbe hozni a multikkal szemben.

Az interjú egyik legszebb részlete ez. 

“Családokra hivatkozik, miközben az új rendszerben csak a családi boltok nyithatnak ki vasárnap. Az nem baj, ha ők dolgoznak?
– A család a családi boltban együtt van vasárnap. A cél tehát megvalósul.”

A KDNP elnöke egyébként némi nyelvészkedés után jósol is. Azt állítja, egy-két év múlva, a társadalom többsége támogatja majd a zárva tartást, amit szerinte nem Orbán Viktor melegített most fel, hogy a multikat megszorongassa, hanem ők akarták régóta. A szabad vasárnap bevezetésének nekifutottak az előző ciklusban is. Akkor az ország teljesítőképessége miatt elbuktak, de ők az örökkévalóságnak dolgoznak, tudtak várni pár évet, bár most is vitáztak a gazdasági minisztériummal.

A DK követelését, hogy vasárnap tiltsák be a vadászatot, Semjén egyszerűen hülyeségnek nevezi, mivel az nem munka. A KDNP elnöke katolikusként is teljesen rendben lévőnek tartja az állatok leölését. Elárulja, utolsó zsákmánya egy vadkan volt. Tévesnek nevezi, hogy decemberben főcímek voltak arról, hogy Ferenc pápa szerint az állatok is mennyországba juthatnak. „A vadász kezében a fegyver pontosan az, ami a kertész kezében a metszőolló”, aki „egy állat elejtését vagy ételként való felhasználását összekeveri egy ember megölésével vagy megevésével, az elmebeteg”.

Az interjúban Semjén Zsolt hosszan mesél még újraválasztásáról a párt élére, a KDNP múltjáról, kapcsolatáról a Fidesszel, az Esztergomi Főegyházmegye és a Quaestor kapcsolatáról és arról, miért tartotta fontosnak, hogy a kormányzat kiegyezzen az RMDSZ-szel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik