Belföld

Bayer a politikai mikiegerekről

Bayer Zsolt (Bayer Zsolt)
Bayer Zsolt (Bayer Zsolt)

A Magyar Hírlap főmunkatársa roppant egyszerűnek nevezi azt az ellenzéki narratívát, amely szerint Gyurcsány még a „jó” Putyinnal találkozott, de Orbán már a „rosszal”.

Kapcsolódó cikkek

A tények szerinte mást mutatnak, hiszen Gyurcsány Ferenc azt követően találkozgatott Putyinnal, amikor már túl voltunk mindazon, ami miatt most az orosz elnököt „rettenetes diktátornak kell szólítani művelt körökben”. A publicista emlékeztet rá, hogy Hodorkovszkij már börtönben volt, Politkovszkaját, Litvinyenkót megölték. A Magyar Hírlap főmunkatársa szerint – ellenzékben – a Fidesznek és neki volt igaza, mint ahogy most is. Mindenben.

Az általa idézett leegyszerűsítés logikája alapján, Gyurcsány még a „rossz” Putyinnal találkozott, Orbán már a „jóval”. Bayer éppen ezért minden szavát vállalja korábbi írásának, amely szerint „Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság.”

Szerinte azok, akik előásták korábbi cikkét azok bizony politikai mikiegerek és gazemberek.

(Bayer írásában nem jelzi, de a politikai mikiegerek szállóigét a néhai Antall József miniszterelnöknek köszönhetjük – a szerk.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik