Belföld

Puch csak Lázár butaságáról beszélt, Simicskáról nem

A volt szocialista országgyűlési képviselő szerint nagyon sok sületlenséget lehet olvasni Simicska Lajossal kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek

Hétfőn a Parlamentben a szocialista Bangóné Borbély Ildikó azt fejtegette, ha Simicska Lajos valóban sok mindent tud Orbán Viktorról, előfordulhat-e, hogy a volt szobatársakból cellatársak legyenek. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal vágott vissza, hogy a szocialista politikus, ha többet akar tudni Simicska Lajosról, vegye fel a kapcsolatot Puch Lászlóval, az MSZP volt pártpénztárnokával. Lázár János szerint az MSZP politikai gerincéről sokat elmond, hogy korábban Simicska Lajost támadták, most viszont vele próbálják támadni a kormányt.

Az atv.hu megkereste Puch Lászlót, aki Lázár kijelentései kapcsán csak annyit mondott, hogy butaságra nem akar reflektálni. Az egykori politikus úgy nyilatkozott, ő már nem közszereplő, rengeteg sületlenséget olvas és hall a témáról, de ezekre nem is reagál, mivel nem közszereplő, nem kötelessége. Mint mondta, ha eljön az ideje, és ha szükségét látja, akkor majd nyilvánosság elé áll. Puch többszöri próbálkozásunk ellenére ennél bővebben és részletesebben nem kívánt a Simicska-ügyről beszélni.

Korábban a PestiSrácok.hu azt írta, az MSZP szeretné megkörnyékezni a nagyvállalkozót, Simicska-ügyben a párt vezetése hírzárlatot rendelt el, Puch László pedig azt a felkérést kapta, hogy vegye fel a kapcsolatot a nagyvállalkozóval. Az egyik névtelen szocialista forrás szerint közvetetten számos ponton összeér Puch és Simicska gazdasági holdudvara.

Az MSZP elnöke a portálnak cáfolta, hogy ő hírzárlatot rendelt volna el a párttagoknak. “Azért nem nyilatkozunk a Simicska-Orbán háborúról, mert az országban ennél sokkal nagyobb problémák, tragédiák is vannak, másrészt a múlt hét pénteket én a sajtószabadság fekete napjának tartom” – mondta Tóbiás József.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik