Belföld

Orbán barátja készíti a magyar hipermarketlánc tervét

Saját áruházlánc létrehozásán dolgozik Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester a Cooppal tárgyalt arról, hogy bevásárolja magát, ám úgy tudni, egyelőre eredménytelenül.

A Népszabadság úgy tudja, országos kereskedelmi láncot szeretne Orbán Viktor bizalmasa, aki nemcsak a Cooppal tárgyalt, hanem az ÁFÉSZ-áruházaknál is érdeklődik. A lap szerint üzlet egyelőre nem jött létre, mivel a hazai lánc vezetői nemet mondtak Mészáros Lőrincnek. 

Az érintett minderre úgy reagált az újságnak, hogy nem vásárolt semmit a Cooptól, és nincs is ilyen szándéka. A cég nem kommentálta a napilap értesüléseit. Mint ahogy a cikkben olvasható, Mészáros csak úgy tudna betársulni a Coophoz, ha annak öt nagyobb tulajdonosával megegyezik. 

Az ügylettel összefüggésben a lap egyrészt arra emlékeztet, hogy a CBA-nal is jelentkeztek a kormányhoz közel álló üzletemberek, viszont Baldauf László, az áruházlánc elnöke azt mondta, egy hazai kereskedelmi láncot nem lehet pusztán felvásárolni. Másrészt felidézi az újság, hogy Orbán Viktor nem egyszer jelezte, szeretne magyar hipermarket-, illetve áruházláncot. Felidézik azt is, hogy Mészáros Lőrinchez tartozók nyerték annak idején az Auchan áruházakl dohányboltjait. Mészáros László felcsúti alpolgármester fia, Mészáros Roland pedig az általa üzemeltetett öt Auchan-trafikkal fél év alatt 580millió forintos forgalmat bonyolított le, és 26 milliós adózott nyereséget termelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik