Tavares a magyar hazugságokról

A portugál európai parlamenti (EP) képviselő a Népszavában cáfolja, hogy brüsszeli találkozójukon bocsánatot kért volna Farkas Flóriántól, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökétől.

Rui Tavares sajnálja, hogy az EP által július 3-án elfogadott, az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéséről a magyar sajtóban számos téves információ jelenik meg. A zöldpárti politikus cáfolja, hogy a jelentésben foglaltakért bocsánatot kért, amikor Farkas Flóriánnal találkozott. „Semmi ilyesmi nem történt.” Farkas Flórián felvetette, hogy találkozniuk kellett volna a jelentés megírása előtt, mire azt válaszolta, ez nem rajta múlt, hiszen sokszor tárgyalt magyar képviselőkkel a magyar parlamentben, a Fidesz-frakcióval is, amelynek az ORÖ-elnök is tagja.

Bár nem szívesen kommentálja találkozóját Farkas Flóriánnal, de azt „szokatlannak” tartja, hogy saját irodájában már várta egy kamera, noha ezt előre nem jelezték. Jelentése nem a magyar közüzemi díjakról szól, és nem is arról, hogy a magyar kormány rasszista, antiszemita vagy romaellenes. Tényeket sorol fel – jó és rossz tényeket. Említést tesz például arról, hogy a magyar kormány romastratégiát tett közzé, elsőként a tagállamok közül. Szó sincs arról, hogy elfogult egyik vagy a másik oldal felé – teszi hozzá Tavares, aki szerint mi sem áll távolabb az igazságtól, mint hogy elhatárolódott volna saját jelentésétől, ami amúgy már nem is az övé, hanem az Európai Parlament határozata.

Emlékeztet rá, hogy egy évig dolgoztak a dokumentumon, amelyhez legalább ötszáz módosító indítvány érkezett, szavaztak róla a bizottságokban, és a plenáris ülésen. „Senki nem kérdőjelezte meg a jelentés következtetéseit, senki nem vonta kétségbe ténybeli tartalmát – emelte ki a portugál EP-képviselő. – Egyetlen egy ténybeli kifogás nem érkezett, pedig kértem, hogy mutassanak rá a konkrét hibákra. Ahol azt kérték, hogy pontosítsunk, megtettük.”

A magyar parlamentben elfogadott, az EP-jelentést elítélő határozatról Tavares azt mondja: a magyar kormánynak nem kell megvédenie az ország szuverenitását, mert azt „senki nem támadja, senki nem kérdőjelezi meg. Épp ellenkezőleg, a jelentés védelmébe veszi azokat a demokratikus alapjogokat, amelyekben valamennyien egyetértünk, és amelyek a szuverenitás sarokkövei. Mi – magyarok és portugálok – jól tudjuk, a demokrácia, a jogállamiság, az alapjogok tiszteletben tartása a szuverenitás alapkövei.”

A határozat másik része azt állítja, hogy a jelentés a magyar energiaárakról szól, és nemzetközi cégek érdekeit védelmezi, noha erről szó sem esik a jelentésben. Ez köszönő viszonyban sem áll a valósággal. Ezek az állítások megkérdőjelezik az Európai Parlament komolyságát, függetlenségét, s ez elfogadhatatlan – mondja. Tavares meglepőnek nevezi, hogy az Orbán-kormány már előre kétségbe vonja a jelentésben javasolt, úgynevezett koppenhágai bizottság legitimitását.

Szerinte a bizottság létrehozásának terve éppenséggel tekintetbe veszi a magyar kormány fenntartásait. A testület célja nem a tagállamok, hanem az európai intézmények ellenőrzése. A koppenhágai bizottságban független, tekintélyes, hozzáértő személyiségek vennének részt. Azzal kapcsolatban, hogy a magyar parlament határozata hatással lehet-e a jelentés további sorsára, lesz-e az EP-nek elég ereje, hogy keresztülvigye a javaslatokat, Tavares kiemeli: „Természetesen tudomásul vettük a magyar parlament határozatát, ám az abban foglaltak a jelentés érdemi részét nem érintik.”

A portugál EP-képviselő ugyanakkor optimista. „Az Európai Bizottság már pozitívan válaszolt a javaslatainkra, megfelelő csatornákon keresztül folytatjuk a tárgyalásokat azok kivitelezéséről. José Manuel Barroso bizottsági elnök és Viviane Reding alelnök is nyilvánosan leszögezte, figyelembe veszik a jelentésben foglaltakat. Nagyon bizakodó vagyok a jelentésben foglalt javaslatok jövőjét illetően.”

Farkas Flóriánnak megérte Brüsszelbe menni

A fideszes roma politikus korábban azt mondta: azért ment az uniós központba, hogy tisztázza az alapjogok magyarországi helyzetéről jelentést készítő politikussal azokat a szerinte igaztalan állításokat, amelyek az Orbán-kormányt és a magyarországi cigányságot érték. „Magyarságomból eredően a cigányságomat is megbántotta ezzel, és rajtam keresztül a több százezer cigányembert is, amit ő sajnálatosnak nevezett.” Farkas Flórián azt állította, hogy a találkozón világossá vált számára, hogy Tavares eddig nem volt autentikus, hiteles információk birtokában, de ezt most „helyre tették”: német és angol nyelvű tájékoztatót adtak át a portugál jelentéstevőnek, amely az Orbán-kormány romapolitikáját ismerteti. (A Népszavának Rui Tavares megerősítette, hogy a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója [Lovas István – a szerk.] volt Farkas Flórián tolmácsa a találkozón.)

„A képviselő elismerte, hogy az Orbán-kormány modellértékű, és jó irányba halad, elismerte, hogy az Orbán-kormány nem rasszista” – közölte Farkas, aki arról is beszélt, hogy az EP-képviselő azt is belátta, nem volt szerencsés, hogy a jelentés készítése folyamán nem kereste meg az Országos Roma Önkormányzatot, de megígérte, ha a jövőben hasonló jelentést készít, akkor kikéri az álláspontját.

Címkék: