Belföld

Győrkőcfesztivál: ahol minden a gyerekekről szól!

Győrkőcfesztivál (Győrkőcfesztivál)
Győrkőcfesztivál (Győrkőcfesztivál)

Győr egyik legnagyobb fesztiválját július 5-7-e között rendezi meg a Vaskakas Bábszínház.

Van egy város, ahol a sport és a kulturális rendezvények mellett, a gyerekeknek is fesztivált rendeznek. Egy lelkes kis csapat, egy barátságos tyúkanyóval és rengeteg támogatóval. A győri Vaskakas Bábszínház társulata 2013-ban immár hatodik alkalommal vágott neki a hónapokon át tartó szervezésnek, hogy július első hétvégéjére minden készen álljon arra, hogy az apróságok birtokba vegyék a várost.

A „10 helyszínen 1000 program, zsebpénz nem kell, mert ingyen van” szlogen ebben az esztendőben is valósággá válik, hiszen a belépőt jelentő karszalagért cserébe, csak egy mosolygós fényképet kell magukkal vinniük a gyerekeknek. Az önkormányzat persze kezdetektől támogatja a bábszínház fergetegét. „Kiemelten fontos Győr számára ez a fesztivál, hiszen az egyik legnagyobb turisztikai attrakcióvá vált az évek során. A Kiváló Művészeti Fesztivál címet is elnyerte a rendezvény, ez pedig egy újabb bizonyíték arra, hogy érdemes Győrbe látogatni” – hangsúlyozta Simon Róbert Balázs alpolgármester, a fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A mesébe illő háromnapos kalandozás évről évre egyre több támogatót nyer meg, így kulturális intézmények, hotelek, éttermek különböző akciókkal, kedvezményekkel kedveskednek a fesztivál idején. A Mobilist, a Zichy Ferenc Látogatóközpontot, a Rába Quelle Élményfürdőt, vagy többek között a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumot például ingyenesen látogathatják a karszalaggal rendelkező csöppségek.

„Múzeumunk hasonló értékeket képvisel, mint a bábszínház csapata, így mindenképpen szerettünk volna valamilyen formában bekapcsolódni a kavalkádba. Reméljük, hogy hozzánk is nagyon sokan ellátogatnak a fesztivál hétvégéjén” – mondta a Győr24-nek Grászli Bernadett igazgató. A támogatók sorát erősíti ugyanakkor a Kisalföldi Erdőgazdaság is, a társaság Fűzfa Tündér meséin keresztül szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosságra. Ennek fényében egy oszlopos tölgyet, vagyis a győrkőcfát is elültették a csütörtöki találkozó után a sajtótájékoztató megjelent vendégei.

„Rengeteget készültünk a hatodik rendezvényünkre, így nem engedjük, hogy a természet közbe szóljon, mindenképpen lesz fesztivál! Pénteken a Makám Zenekarral, a 100 Folk Celsius csapatával, a kulcsátadással, tűzijátékkal és rengeteg meglepetéssel várjuk a gyerekeket. Repülőnap roadshow, Hintayo, Tudorpart, Varázshíd, Mesesziget, Babakert, Hinták Földje, Kacsaúsztató – csak néhány a helyszínek közül, ahol egymást érik majd a játékok” – árulta el portálunknak Kocsis Rozi, a bábszínház igazgatója.

Hogy mindenhova eljuss a VI: Győrkőcfesztiválon és minden programról értesülj, klikk ide!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik