A rendezvény szombati megnyitóján Fejér megye nevében Törő Gábor, a megyei közgyűlés elnöke Székesfehérvár nevében Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Zászlós Tibor köszöntötte az érdeklődőket. A Mezőgazdasági és Kertészeti Expo szombaton és vasárnap is várta az érdeklődőket. Különböző növényeket lehetett megvásárolni, a gyerekek számára is sok játékkal és érdekességgel készültek a szervezők. A rendezvényen a Fejér Termék program keretein belül lehetőség nyílit kézműves termékeket, házi készítésű élelmiszereket vásárolni a megyéből. Külön érdekessége az expónak, hogy egy retró kiállítással is készültek, melyen régi traktorok és mezőgazdasági eszközök voltak megtekinthetőek.
A színpadi programok mellett színes vásári hangulattal, a magyar népi kézművesség látványosságaival, sok-sok virággal, vidámparkkal, állatsimogatóval, Fejér Termék vásárral várták a látogatókat. A hévégén.
Ajánlott videó
- 15:27 Pénz hiányában Miskolc inkább állami kézbe adja a vízszolgáltatóját
- 15:24 Nyolc évet kapott a férfi, aki minden ok nélkül 15-ször megszúrt egy örömlányt Budapesten
- 15:20 „A migránsok drogoznak, a vendégmunkások dolgoznak" – a nemzeti konzultációról kérdeztünk
- 15:14 Kulcsár Edina: Abszolút nem érzem magam bántalmazva
- 15:05 Rejtélyes, 210 millió éves nyomokat találtak
- 14:59 Útmutatót készített a szakszervezet a munkáltatói visszaélések megelőzésére
- 14:55 Szélsőséges szervezetnek bélyegezték, ezért betiltották Oroszországban a nemzetközi LMBT mozgalmat
- 14:44 Karácsony Gergely: a fővárosban a hóeltakarítás többszereplős feladat
- 14:39 Újra megmozdult a Balaton vízszintje
- 14:38 Valószínű, hogy már soha nem áll össze újra az East 17
- 14:32 Ez hozhatja el a négynapos munkahetet
- 14:32 A szerb határon egyesével megmotozták a Fradi szurkolóit
- 14:04 Még egy évig legalább eltart, amíg a Manchester City ügyét tárgyalják
- 14:03 Paprika Dorina 42 kilót fogyott március óta
- 14:01 Tökéletes harmóniájú bolygórendszert találtak
- 13:43 Ezek lettek idén az ország legjobb középiskolái
- 10:57 Thuróczy Szabolcs: Légypapíros ez a demokrácia
- 09:11 G7: így falja fel a gazdaságot a NER
- 07:12 Novák Katalin hét magyar állampolgárságot vont vissza
- 06:05 Krausz Gábor: Nekem Annára volt szükségem
- 11:45 A Médiatanács eljárást indít, mert megalázták Fekete Pákót az RTL műsorában
- 07:58 Orbán és Putyin férfibarátságáról ír a Politico
- 08:09 Két hamászos terrorista és egy rabbi vesztette életét a jeruzsálemi lövöldözésben
- 10:33 Karácsony Gergelyt támogatja a Momentum a jövő évi főpolgármester-választáson
- 05:25 Egy nő karácsony előtt kimossa a műfenyőjét, a kommentelők hüledeznek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!