Belföld

Bajnain marakszik a Fidesz és az Együtt-PM

bajnai gordon (bajnai gordon, együtt 2014)
bajnai gordon (bajnai gordon, együtt 2014)

A volt kormányfő által vezetett választási szövetség bizalomról beszélt miután, a Fidesz képviselője kétségbeejtő helyzettel riogatott.

A Fidesz szerint kétségbeejtő szociális és gazdasági helyzetet eredményezne, ha Bajnai Gordon 2014 után ismét kormányra kerülne -mondta Puskás Imre, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Szerinte a volt kormányfő úgy tesz, mintha érintetlen és felkent szakértőként az országot előrevivő politika egyedüli ismerője lenne, pedig ez egyáltalán nem igaz. Bajnai Gordon a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztereként, majd később kormányfőként nagyban hozzájárult az ország, az önkormányzatok és a családok súlyos eladósodásához, mindezt úgy, hogy közben számottevő gazdasági növekedést sem tudott felmutatni – fogalmazott.

Nem kétségbeesés, hanem gyarapodás lesz

A Bajnai Gordon vezette választási szövetség válaszközleményében úgy vélte: Puskás Imre sajtótájékoztatója arról árulkodik, hogy “a rezsim növekvő aggodalommal figyeli, ahogy egyre több, korábban bizonytalan szavazó választja az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetséget”. Ez az összefogás nemcsak arra lesz képes – írták -, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt, hanem arra is, hogy jó kormányzással ismét gyarapodó országgá tegye Magyarországot.

Az Együtt-PM szerint “az elmúlt három év ámokfutása” miatt megszűnt a bizalom Magyarországon és Magyarország iránt, azonban a Bajnai Gordon által képviselt politika gazdasági szakértelmet, a törvények és a polgárok tiszteletét, valamint tisztességes gyarapodást hoz majd a kormányváltás után.

Közleményüket azzal zárták, hogy “a menetrend szerinti hazugság-sajtótájékoztatók” nem feledtetik Magyarországgal a 300 forint feletti eurót, a megszűnő munkahelyeket, a sárgacsekkadót és a zsugorodó gazdaságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik