Belföld

Frászt hozta a nyugdíjasokra az állam

nyugdijas(210x140)(3).jpg (nyugdíjas, )
nyugdijas(210x140)(3).jpg (nyugdíjas, )

A szerkesztőségünket megkereső nyugdíjas – doktorátussal, több évtizedes adószakértői tapasztalattal – azt mondta, neki is háromszor kellett elolvasnia a levelet, mire megértette, mit is akarnak tőle. Lényegében semmit! A levél ugyanis csak azoknak szól, akikről egyébként az államnak nagyon pontos információi vannak, pl. a kincstári kifizetések alapján.

Ennek ellenére a levelet megkapta, több tízezer társával együtt, az a 72 éves nyugdíjas fodrásznő is, aki – nem szakmai ártalomból – saját haját tépte. Megijedt, hogy elveszíti nyugdíját.


Kattintson a nagyításért!

A hivatalos szöveg ráadásul olyanoknak készült, akik – már korukból adódóan is – könnyebben megijednek attól, ha egy stílusában nem barátságos szöveget küld nekik a hivatal.

Korábban megírtuk, az állami szférában dolgozók – a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai – az idei év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést egyidejűleg. A jogszabály valóban azt írja elő, hogy a dupla ellátást be kell jelenteni a nyugdíjfolyósítónak, az érintetteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik