Péntek
Eleinte felszakadozik a felhőzet, majd napközben nyugat felől újra megvastagszik, de keleten a nap első felében még alapvetően napos idő ígérkezik. Délutántól elsősorban az ország északi felén lehet több helyen kisebb esőre, záporra számítani. A nyugati, délnyugati szél várhatóan többfelé megerősödik.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában -3 és +4 fok között alakul. A nappali maximumok +5 és +11 fok között valószínűek.
Szombat – esős, havas, szeles
Túlnyomóan borult lesz az ég. Nyugat, délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső, ez délután északnyugaton havas esőbe, havazásba vált át. A déli szél északira, északnyugatira fordul és megerősödik.
A minimumhőmérséklet 0 és+5, a legmagasabb nappali hőmérséklet +3 és +9 fok között alakul.
Vasárnap – havas, szeles, hideg
Túlnyomóan borult lesz az ég, csak késő délutántól szakadozik fel északnyugat felől a felhőzet. Többfelé várható havazás. Az északi, északnyugati szél viharossá fokozódhat.
A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és +2 fok között valószínű. A nappali csúcsértékek 0 és +3 fok között alakulnak majd.
Az eheti tavaszias idő alaposan megtréfálta a növényeket, Szegeden már rügyeznek a liliomfák. A közelgő fagyok azonban tönkretehetik a friss hajtásokat.