Belföld

Ki nevez a végén?

L Simon László (L Simon László)
L Simon László (L Simon László)

A kormány véget vetne az álszent gyakorlatnak. Az ellenzék a kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatása mellett érvel.

A 20 éve tartó álszent kinevezési gyakorlatnak vetne véget a kormány azzal, hogy lehetővé tenné a pályáztatás nélküli megbízást a kiemelt kulturális intézmények vezetői esetében. A kulturális államtitkár – miután bejelentették, hogy a Nemzeti Színházat Vidnyánszky Attila vezeti majd – azt mondta: a jövőben „elkerülné a színjátékot”. Az erőviszonyok most is és az előző kormány alatt is érvényesültek, a hatalmon lévők a szakmai véleményeket mellőzve nevezhették ki a kulturális vezetőket, éppen ezért felesleges álszent módon közelíteni a kérdéshez – fogalmazott L. Simon László a köztévében. Az Este adásában az államtitkár visszautasította Alföldi Róbert vádját, hogy őt és Vidnyánszkyt kijátszották egymás ellen.

L. Simon László természetesnek, Nyugat-Európában bevettnek nevezte, hogy bizonyos intézmények vezetői pályázat nélkül is megválaszthatók, főleg ha sikeresek. Szerinte periódusokhoz kell kötni a kinevezéseket, a szakmai feltételrendszert pedig erősíteni a korábbiakhoz képest. A fenntartónak ugyanakkor továbbra is jogában állna pályázatokat kiírni – tette hozzá.


L. Simon László – Fotók: Neményi Márton

Amennyiben pályáztatás nélkül kerülne valaki a vezetői székbe, akkor a szakmai programját nyilvánossá kellene tennie, hogy később azt számon lehessen rajta kérni – mondta. L. Simon lényegesnek tartaná, ha kialakulna az átadás-átvételi időszak kultúrája, amikor a leköszönő és a frissen kinevezett igazgató együtt dolgozna egy meghatározott ideig.

A tavalyi zárolásokról az államtitkár azt mondta: a zárolt tételek 80 százalékát visszakapta a kulturális tárca, ráadásul 900 millió forintos elvonás feloldásáról döntött a kormány a Nemzeti Kulturális Alap esetében, így a 2,4 milliárdos zárolásból végül 2 milliárd visszakerült. Zárásként a magyar kulturális életet „színes, izgalmas, változatos, pezsgő, sokszor egymással vitatkozó szereplőkből álló” közegnek nevezte, és hozzátette, hogy büszke a sajátosságaira. http://www.hirado.hu/Hirek/2013/01/15/21/L_Simon_Buszke_vagyok_a_magyar_kulturalis_eletre.aspx?source=hirkereso

LMP: maradjon a pályáztatás!

A kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatásának eltörlésével a Fidesz nyíltan beismerné, hogy az igazgatók kiválasztásánál szakmai felkészültség helyett politikai szempontokat akar érvényesíteni – közölte Karácsony Gergely. Az LMP továbbra is kötelezővé tenné a pályáztatást, sőt, nyilvánosságra hozatná az összes intézményvezetői pályázatot.

Az ellenzéki párt szerint pályázatot azért érdemes mindig kiírni, hogy a munkaadó minél szélesebb körből választhasson jelöltet, és hogy a potenciális vezetőknek mindenképpen világos elképzeléseket kelljen letenniük az asztalra. A szakmai bizottság véleménye azért szükséges, hogy a szakmailag legalkalmasabb, legrátermettebb jelölt kerülhessen a pozícióba.

Ezt elsősorban szakmai tapasztalatok, érvek alapján lehet eldönteni, amelyeknek egy politikus nem feltétlenül van birtokában – hangsúlyozta Karácsony Gergely. Az LMP képviselője úgy véli, “a sokat hangoztatott politikusi felelősség nem azt jelenti, hogy valaki hűbérbirtoknak tekinti a kulturális intézményeket, hanem azt, hogy a legmegfelelőbb embert bízza meg azok vezetésével”.

MSZP: Antidemokratikus lenne

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint a kulturális államtitkár kijelentése a hatalmi arroganciát tükrözi, antidemokratikus. „A konvenciókat elvető, provokatív attitűd egy író részéről még csak rendben volna, de a kultúráért felelős államtitkártól elfogadhatatlan” – emlékeztetett Horváth Csaba, aki arra vár választ, kinek, milyen érdeke fűződik a pályáztatás elhagyásához.


Alföldi Róbert

Ha nincs szükség nyilvános programokra, a szakma véleményére, akkor kik és mi alapján döntik majd el, hogy ki a legalkalmasabb a posztra? – kérdezte az ellenzéki politikus. Szerinte nem lehet a szakmai teljesítményre, az emberi méltóságra tekintet nélkül tisztán politikai döntéseket hozni. Horváth közleményében hivatkozott „az előadó-művészeti törvényre, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényre, a Fővárosi Közgyűlés által korábban elfogadott színházi koncepcióra, a Színházi Tanácsra, a színházigazgatók szakmai szervezetére, a tisztességre, a józan észre”.

A frakcióvezető kéri a kormányzatot, ne térjen el a demokratikus gyakorlattól, ne döntsön önkényesen, „mert árt annak a szellemiségnek, amelyet a művészvilág képvisel, hiszen alkotni, igazi művészetet teremteni csak szabadon, félelemtől mentes légkörben lehet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik