Az emberek a legtöbbször a feltételekről érdeklődnek, hogy beleférnek-e abba a programba, hogy ingatlanjukat az állam megveszi, de ők ott maradhatnak bérlőként a lakásban.
A fizető parkolóhelyek korábbi díjövezetbe történő besorolása átalakul és egyszerűsödik. A belváros területén található négy díjövezetből két díjövezet jön létre. A GYŐR-SZOL közleménye a változásokról.
A győri Reflex Környezetvédő Egyesület 2 millió 78 ezer forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatán - mondta Lajtmann József, az egyesület elnöke. A pénzből a vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát fogják vizsgálni.
Több intézményt ad át helyi önkormányzatoknak, illetve vesz át azoktól Győr-Moson-Sopron megye - mondta el Széles Sándor kormánymegbízott az MTI-nek. Közlése szerint Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) győri polgármester már jelezte, hogy a város átvenné a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ üzemeltetését.
Az egyik olyan, mint egy csokireszelékkel beszórt habostorta, a másik meg akkora, mint egy kisebb grillcsirke; a harmadik úgy parádézik, mint a páva – ámbár valószínűleg ő is érez némi különbséget kettejük között, mert mikor széttárja farktollait, úgy felfújja a begyét, hogy közben szégyenlősen eltűnik a feje. Egyébként szelídek ők mind, mint a galambok.
A megalakítás előtt álló, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által felállítandó HUNOR Mentőszervezet feladata a hazai és nemzetközi katasztrófák esetén, mint gyorsreagálású erő, elsősorban a földrengés sújtotta területen műszaki mentési, kutatási feladatok végrehajtása. A HUNOR Mentőszervezet Magyarország hivatalos mentőcsapata. Azon hivatásos tűzoltók jelentkezését várják az országból, akik magas szintű műszaki mentési tapasztalattal rendelkeznek, speciális szakképzettségük [...]
A fogyasztóvédők 87 ellenőrzésből 63 esetben állapították meg, hogy az árubemutatót szervezők nem a jogszabályoknak megfelelően végezték tevékenységüket.
Kétfordulós közbeszerzésen, bruttó 800 millió forint keretösszegig médiastratégia-alkotásra, és médiatervezésre keres vállalkozókat a Miniszterelnökség.
Pintér Sándor szerint nem állítható, hogy José Manuel Barroso Orbán Viktornak írt levele Magyarországról jutott volna el az origo.hu újságírójához. A levél kiszivárogtatása jogszabálysértő.
Ami Görögországban és Olaszországban megtörtént uniós nyomásra, annak minden kuruckodással töltött nappal nő az esélye nálunk is. De mi az a szakértői kormány?
A Fitch mai bejelentése, miszerint megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot megalapozatlan volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.