Belföld

Elhunyt az MTI volt vezetője

Elhunyt 71 éves korában Szebellédy Géza, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgató-helyettese. A fotóriportert kedden, hosszú betegség után érte a halál.

Szebellédy Géza 1941. augusztus 25-én született Budapesten. Érettségi után nem vették fel az egyetemre, egy évig a Vízgépészeti Vállalatnál segédmunkásként dolgozott, majd fényképészipari tanuló lett az MTI Fotónál. 1962-ben tett szakmunkásvizsgát. A sorkatonai szolgálat után 1966-ban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolájában szerzett képesítést, majd 1978-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar szakos középiskolai tanári diplomát kapott.

A Magyar Távirati Irodánál töltött évtizedek során volt fotólaboráns, műszaki fényképész, fotóriporter és szerkesztő. Megismerte a hírügynökségi munkát, gyakorlatot szerzett a sajtófényképezés minden területén, a sporttudósítástól a protokollfényképezésig. 1977-től 1990 januárjáig az MTI Fotó főszerkesztője, majd az MTI főmunkatársa volt.

1993. február 10-én kinevezték az MTI vezérigazgató-helyettesévé, 1995. március 23-i nyugdíjba vonulásáig töltötte be ezt a tisztséget.

Szebellédy Géza 1972-től 1983-ig elnöke volt a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának, 1986 és 1990 között pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkáraként tevékenykedett. Tudósítói munkája mellett könyvillusztrálással, lapszerkesztéssel, fotótörténettel is foglalkozott. A néhai miniszterelnök fiával együtt ő állította össze az Antall József élete képekben című, 1994-ben megjelent kötetet. Korábban, az 1970-es években az akkor orvostörténészként dolgozó Antall József kötetébe (Képek a gyógyítás múltjából) szerkesztette a fotókat.

Szebellédy Gézát az MTI saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik