Belföld

Rogánt nem szorítja a Matolcsy-csomag

Rogán Antal (Rogán Antal)
Rogán Antal (Rogán Antal)

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést.

Rogán Antal erről az M1 Az Este című műsorában beszélt. A Fidesz egyetért a kabinet pénteken bejelentett programjával, az abban foglaltakat nem tekinti megszorításoknak. A frakcióvezető igazságosnak nevezte a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését és a segélyplafon bevezetését. Az utóbbi nem vonatkozik majd a gyerekek, illetve a betegek és rokkantak után járó támogatásokra – tette hozzá.

Rogán Antal logikusnak tartja, hogy a közszférában ne lehessen egyszerre bért és nyugdíjat felvenni, ez alól azonban van néhány kivétel. Példának az orvosi alapellátásban dolgozókat említette. Kitért arra is, hogy a bankautomata-használatot sújtó adó könnyen elkerülhető a gyakoribb bankkártyás fizetéssel, ami szerinte a gazdaság megtisztulását is segítheti.

A jövő őszre ígért és 2014-re halasztott pedagógusbér-emelésről azt emelte ki, hogy a tanárok nem fognak kevesebbet keresni. A kormányoldal azt szeretné, hogy jövőre emeljék a pedagógusok járandóságát, amire akkor lesz lehetőség, ha sikerül gazdasági növekedést elérni 2013-ban, ebben pedig szerinte segítséget nyújthat a kabinet munkahelyvédelmi akcióterve, amelynek támogatására most elhalasztották a tanárok béremelését.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, a politikus úgy válaszolt, csodálkozna, ha nem tudnának megállapodni azt követően, hogy a legkeményebb vitatémáról, a jegybank megadóztatásáról lemondtak. Rogán Antal megerősítette, a Fidesz a nyugdíjakat és a béreket sem hajlandó csökkenteni, továbbá ingatlanadót sem vezet be egy esetleges IMF-megállapodás érdekében. Magyarország pénzügyileg stabil, de egy IMF-megállapodás tovább javíthat az ország helyzetén, ezért érdemes folytatni a tárgyalásokat – tette hozzá.

Közben a kormány a szerdai napilapokban “Nem engedünk az IMF-nek!”, “Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét” szövegű hirdetéseket tett közzé. Az egész oldalas hirdetésekben rövid mondatokban jelenik meg a kabinet álláspontja az IMF-tárgyalásokról. A Napi Gazdaságban és a Magyar Nemzetben a “mit várunk az IMF-től?” kérdésre az a válasz: tiszteletet, bizalmat! A Népszavában, a Népszabadságban és a Metropolban az ingatlanadó elutasítását fejezi ki a hirdetés egy “NEM” felirattal. A Magyar Hírlapban és a Blikkben ugyanezen a módon a családi támogatások csökkentésének elutasítása jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik