Belföld

Tőzsdézz ingyen és nyerj!

Idén is megrendezésre kerül a népszerű XTB Tőzsdeverseny, mely immár a harmadik lesz hazánkban.
A verseny teljesen ingyenes, bárki részt vehet rajta, célja a pénzügyi kultúra emelése, illetve a befektetések kezelésének megtanítása a lakosság körében.

Nem csak értékes és exkluzív nyereményekkel várja a versenyzőket Európa egyik vezető tőzsdei kereskedéssel foglalkozó cége, hanem egy széleskörű oktatási programmal is, melyben országszerte előadássorozatok, Budapesti szemináriumok és webináriumok egyaránt elérhetőek.

„A Forex kereskedés egyre nagyobb trenddé válik, ahol nagyon fontos a megfelelő alapok elsajátítása, a leendő befektető egyéniségéhez legjoban illő stratégia megtalálása mielőtt megtakarításainkkal nekikezdünk – erre ad óriási lehetőséget az idei verseny, ahol a játszva tanulás mellett értékes és exkluzív nyereményekkel gazdagodhatnak a versenyzők”. – Varsányi Zoltán, XTB Marketing Vezetője

A tavalyi robosztus 1M Eurós+ 3 luxusautó fődíj után idén is nagyszabású díjakkal várja a mezőnyt az XTB, egy teljesen új koncepcióval!

„Szeretnénk azoknak nagyobb szerepet adni a versenyben, akik még most ismerkednek a forex kereskedéssel – ezért több kisebb díjat is bevontunk, illetve széleskörű díjpalettával próbáljuk hatékonyabban megszólítani különböző területekről az embereket, hogy tanulják meg hogyan irányítsák saját pénzügyeiket.” – Adam Narczewski, az XTB Ügyvezető Igazgatója

Régen minél magasabb hozam elérése volt célravezető a tőzsdeversenyen, most viszont minden díjnál adott, hogy mekkora hozamot kell teljesíteni. Egy játékos maximum egy díjat vihet el, így tudja az XTB biztosítani, hogy több mint 350 nyertese lesz a versenynek. A megmérettetés így több szinten folyik, ahol minden résztvevő a saját súlycsoportjában versenyzik. Így a versenyzők ki tudnak tűzni egy reális célt a saját tudásukhoz mérten, felállítani egy stratégiát és sikeresebben kereskedni. Ezért sokkal jobban szimulálja a valós tőzsdei kereskedést minden eddigi versenynél.

XTB Tőzsde Verseny ingyenes részvételű online megmérettetés. Fődíj egy Audi A3, ám rengeteg egyéb exkluzív díjjal is gazdagodhatnak a versenyzők: számos korszerű Samsung készülék (tablet, okostelefon, notebook), egy egyedi túra a McLaren angliai Központjába, vitorlázás a Kék-Szalag rekorder kétárbócos katamaránnal, Wellness és Golf hétvége, Tőzsdeiskola által felajánlott oktatások (emelt szint, alap képzés egyaránt) és számos további értékes nyeremény vár a résztvevőkre.

Az évek óta tartó népszerű versenysorozat célja népszerűsíteni a pénzügyi kultúrát, és a megtanítani széleskörben a befektetések személyes menedzselését. Mindenki, aki érdeklődik a pénzügyi befektetések iránt, vagy szeretné kipróbálni magát a tőzsde világában ingyenesen benevezhet.

Használja ki a lehetőséget, jelentkezzen ingyen: XTB Tőzsde Verseny 2012

A mongol hódítás hazánkban is a megfélemlítésre, a terrorra épült, a halottak száma tízezres, sőt, százezres nagyságrendű volt, a foglyokat saját népük ellen hajtották csatába – az újabb kutatások egymás után tárják fel a tragédia kézzel fogható nyomait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.