Belföld

Budai utolsó napja

Budai-Gyula(5)(960x640)(1).jpg (Budai Gyula)
Budai-Gyula(5)(960x640)(1).jpg (Budai Gyula)

Az elszámoltatási kormánybiztos megbízatása augusztus 31-ével véget ér, mától csak államtitkár Budai Gyula.

Számvetésként a politikus közölte, hogy jelenleg harminc olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben a kormányzati elszámoltatásnál született feljelentés. A kabinetnek készített jelentés kivonata rögzíti, hogy mely ügyekben folyik még nyomozás. A dokumentum számba veszi azt a hét ügyet is, amely bírósági szakaszban van, illetve volt. Ezek között van a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) feltárt vesztegetési és ingatlanvásárlási ügy, a sukorói telekcsere és a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-vel összefüggő szerződéskötési ügy.

Budai Gyula a jelentése kivonatában több, álláspontja szerint jelentős károkat okozó ügyet részletesen is ismertet. Ezek között szerepel egyebek mellett a MÁV Zrt. és háttérintézményei privatizációi, valamint “egyéb jogügyletei tárgyában a MÁV fennállásának eddigi legátfogóbb vizsgálata”, amelynek eredményeként több ügyben is feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az elszámoltatási kormánybiztosi hivatal. A teljes vizsgált tranzakciós összeg meghaladta a 285 milliárd forintot, amelyből 14,7 milliárd forint vagyoni hátránya keletkezett a MÁV Zrt.-nek – írták.

Az MSZP még adna munkát

A szocialisták felszólították az elszámoltatási kormánybiztost, hogy utolsó munkanapján kezdjen azonnali és alapos vizsgálatba a győri földügyekkel kapcsolatban. Az MSZP emlékeztet rá, hogy egy fideszes kötődésű  offshore cég “a zsebszerződésekhez hasonló” módszerrel szerezte meg a győri Ipari Parknak azt a területét, amelyen az Audi – a fideszes önkormányzat reményei szerint – felépíttetheti majd a logisztikai központját.

Budai Gyula korábban lapunknak azt mondta: az ő államtitkári tevékenységének eredménye, hogy “a zsebszerződés önálló törvényi tényállásként bekerül a büntetőtörvénykönyvbe, és az abban közreműködőknek egytől öt évig terjedő börtön büntetés jár”. A politikus akkor azt mondta: reméli, minél többen kerülnek rács mögé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik