Belföld

Ennyivel csökkentené a magyar nyugdíjat az IMF

nyugdíjas (szegénység, )
nyugdíjas (szegénység, )

A Bors szerint a Nemzetközi Valutaalap mintegy 4 ezer forintot vetetne el az idősektől.

A nyugdíjcsökkentés lehet az egyik kérés az EU–IMF-hitelért cserébe – erre célozgatott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a minap a nagykövetek előtt arról beszélt, hogy megvédik a nyugdíjakat. A kormányfő szavaiból arra lehet következtetni, hogy a szeptemberben folytatódó EU–IMF-tárgyalások egyik sarkalatos pontja lehet a nyugdíjcsökkentés kérdése, vagyis a szociális juttatások megvágását kérheti a hitelért cserébe a Nemzetközi Valutaalap – írja a lap.

Külföldön volt már példa hasonlóra. A görögöknél a 800 euró feletti nyugdíjakat nyirbálják meg, és az írektől, spanyoloktól is a nyugdíjak csökkentését kérte a Nemzetközi Valutaalap. A Borsnak egy, a téma kényessége miatt neve elhallgatását kérő nyugdíjszakértő azt mondta: az IMF nagyjából 5 százalékos csökkentést kérhet. Ez a 83 ezer forintos átlagnyugdíjak esetében 4000 forintnyi elvonást jelentene, amibe a szakember szerint valószínűleg nem megy bele a kormány.

Simonovits András nyugdíjszakértő elmondta: nem lenne reális egy ilyen kérés, hiszen itt nem olyan laza rendszer van, mint Görögországban. Ha már hozzányúlnak, akkor ő azt tudja elképzelni, hogy nem emelnek az infláció mértékével, de csökkenteni nem fognak. Németh György közgazdász szerint sem lenne helyes, ha ebben engedne a kormány. Ha mégis  engedni kell, akkor inkább az egykulcsos adót kell feladni – tette hozzá.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nem adott konkrét választ a lapnak, hogy mi alapján vetette fel a nyugdíjak kérdését Orbán Viktor.  Az IMF budapesti irodájának vezetője, Iryna Ivaschenko szeptemberre ígért válaszokat. Ugyanakkor – mint korábban megírtuk – Orbán Viktor egyértelművé tette a nagyköveteknek, hogy bármit is súg is a megszorításpárti IMF, nem csökkenhet tovább a nyugdíjak reálértéke, ugyanis ha létbizonytalanság fenyegeti az időseket, az aláássa a demokráciát. (Szabad fordításban: nem a kormánypártokra szavaz majd, hanem valamelyik nyugdíjemelést ígérő „demagógra”.)

MSZP: elfogadhatatlan a nyugdíjcsökkentés

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a nyugdíjak csökkentését és azt követeli a miniszterelnöktől, tegye egyértelművé, hogy az időseknek járó juttatások összege nem lesz kevesebb. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető pénteken azt mondta:  semmilyen válságkezelési intézkedés nem érintheti a nyugdíjak összegét. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségkárosodottak ellátásáról szóló jogszabály úgy rendelkezik: aki házastársa jogán özvegyi nyugdíjban, valamint rendszeres szociális járadékban részesült, és most rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást kap, annak özvegyi nyugdíját a felére csökkentik. Az MSZP-elnök ezt embertelennek nevezte, és az intézkedés visszavonására szólította fel a kormányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik