Belföld

Ócsa – rajz már van

Ha elkészülnek, így néznek ki a szociális lakópark házai.

Közzétette a Belügyminisztérium a kormány honlapján az ócsai Szociális Családiház-építési Program mintaterveit. Azt nem tudni, mikor költözhetnek oda a hiteleiket bebukott adósok, akiknek az eredeti tervek szerint már ott kellene lakniuk.

Az ócsai telepre ötféle alapterületű – 40-80 négyzetméteres – családi ház épül hagyományos (tégla, vályog) és könnyűszerkezetes technológiával. A házaspárok 40, az egygyerekesek 50, a kétgyerekesek 60, a háromgyerekesek 80 négyzetméteres családi házat kaphatnak.A beruházást felügyelő Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint legkorábban a nyár végén költözhetnek be az első lakók, az infrastruktúra teljes kiépítése az év végére várható.


A nagyobb képért kattintson a tervrajzra!

Az MSZP szerint megbukott az ócsai program

A szocialisták az ócsai költöztetés helyett hatékony bérlakás-program kidolgozására szólítják fel a kormányt. Korózs Lajos, a párt elnökségi tagja közölte: a kabinet hozzá se kezdjen a “szociális gettó” felépítéséhez. Az ahhoz szükséges 22 milliárd forintból inkább vegyen 3500 lakást a rászorulóknak, integrált környezetben, “nem a faluvégen”.

Több százezer lakás áll üresen az országban, csak Budapesten 60 ezer ingatlan üres, felhasználásukkal a kormány hatékony bérlakás-programot indíthatna el. Az ellenzéki politikus szerint ez azért is sürgető lenne, mert pénzintézetek március végéig 5050 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, év végéig pedig 14-15 ezer lakást árverezhetnek el, miközben a nemzeti eszközkezelő mindeddig senkivel sem kötött szerződést lakhatásának biztosítása érdekében – hangsúlyozta az MSZP-s politikus.

Az ócsai szociális lakásépítés a kormány rendelete szerint összesen minimum 66 hektáron történik. Ez tartalmaz közlekedési, intézmény- és zöldterületet is, továbbá 80-100 negyven négyzetméteres, 200-220 ötven négyzetméteres, 80-100 hatvan négyzetméteres, 35-55 hetven négyzetméteres, 20-25 nyolcvan négyzetméteres lakást, a hozzájuk tartozó ezer négyzetméter területű telkekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik