Belföld

Barroso sem hagyta szó nélkül Orbán elutasítását

Most az Európai Bizottság elnöke válaszolt a magyar miniszterelnöknek.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke választ adott az Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől kapott levélre, és abban úgy vélekedett, hogy a felmerült kérdésekben itt az ideje az építő szellemű hozzáállásnak – közölte pénteken az MTI-vel Joe Hennon, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ügyeletes szóvivője.

A Barroso-válasz tartalmáról a szóvivő annyit árult el, hogy az elnök szerint az Európai Bizottság el kívánja kerülni a helyzet eszkalálódását, ugyanakkor úgy látja, hogy itt az ideje az építő szellemű hozzáállásnak.

Joe Hennon ehhez hozzátette: Brüsszelben továbbra is folyik a különböző uniós aggályok felvetése nyomán a magyar féltől kapott válaszok “mélyreható elemzése”. Fel fogják mérni a magyar parlament által elfogadott új törvények jogi hatásait – közölte.

“Az elmúlt napokban megerősítettük aggodalmainkat a magyar hatóságoknak” – emelte ki a szóvivő, és úgy fogalmazott, hogy “a Bizottság továbbra is kész segítséget nyújtani Magyarországnak az EU-jog teljes körű érvényesítéséhez”.

Az Orbán Viktor elutasító levelére írt brüsszeli válaszból az Európai Bizottság szóvivője sem árult el részleteket, de a Nomura londoni elemzője a CNBC-nek már uniós szankciókról beszélt.


Fotó: Reuters

A vita kapcsán a legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera brüsszeli tudósítóra hivatkozva azt írta, hogy az Európai Parlament immár azt vizsgálja, hogy a Lisszaboni Szerződés hetedik cikke alapján elvonnák Magyarország szavazati jogát, mivel nem tartja tiszteletben az unió alapvető jogait.

Korábban Orbán Viktor közölte, hogy elutasító választ adott José Manuel Barroso levelére, amelyben a bizottsági elnök két magyar törvényjavaslat – a stabilitási, valamint a jegybanktörvényre vonatkozó indítvány – visszavonását javasolta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden, a magyar parlament előtt fekvő törvényjavaslat az európai értékek és jogrend keretén belül van.


Fotó: Reuters

A Brüsszelben e tárgyban elhangzott legutolsó tájékoztatás értelmében egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, mikor a megbeszélések a magyar kormánnyal az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségről. A Bizottság elnöke által a magyar kormányfőnek írt levélben foglalt kérések teljesítése nélkül a jelek szerint ugyanakkor Brüsszelben nem látnak esélyt a háromoldalú tárgyalások folytatására. Uniós források szerint a bírálatok maradéktalan teljesítése nélkül nincs alku az Európai Bizottsággal.

A magyar parlament közben éppen péntek délben fogadta el az egyik Barroso által bírált törvényt, amit élesen bírált a jegybank. A képviselők megszavazták azt is, hogy lehetővé válik az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása, amelyet szintén számos nemzetközi kritika ért.

Londonban az IMF-alku csúszásáról

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai a jegybanktörvény pénteki elfogadása után befektetők számára összeállított értékelésükben közölték: továbbra is azt várják, hogy Magyarország megállapodásra jut egy elővigyázatossági jellegű készenléti programról.

A ház londoni elemzői azonban valószínűnek nevezték azt is, hogy az egyezség megkötése 2012 második negyedéig késni fog. A JP Morgan szakértői szerint “több vitatott elem” is maradt a jegybanktörvényben, mivel a múlt heti módosítások óta több változtatás már nem történt a tervezeten.

A cég pénteki értékelése szerint az MNB-nek valószínűleg további kamatemeléseket kell végrehajtania a forint stabilizálásához. A JP Morgan elemzői jelenleg fél százalékpontnyi emelést várnak 2012 első negyedére, de úgy látják, hogy erre a prognózisra is felfelé mutató kockázatok hatnak, ha a forint tovább gyengül. A ház ugyanakkor megerősítette azt a véleményét is, hogy ha létrejön az IMF-megállapodás, a jegybank visszafordíthatja a kamatemeléseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik