Belföld

IV. Bélás megoldás a munkanélküliségre

A Jobbik közmunkásokkal mentené a nemzeti kincseket.

Farkas Gergely és Lenhardt Balázs képviselői önálló indítványa szerint a parlament felkérné a kormányt, vizsgálja meg a lehetőségét a IV. Béla közmunkaprogram bevezetésének. Szerintük az sok gazdasági, társadalmi gondot orvosolna. A programban csak helyi vállalkozások, a helyi önkormányzat közmunkásai vehetnének részt. Ők kizárólag helyi vagy Magyarországon, magyar munkaerővel, technológiával előállított építőanyagot és az illetékes önkormányzat területén előállított, őstermelőktől beszerzett élelmiszereket, egyéb ellátási cikkeket használhatnák fel.

A korhűen felépített véderőművek korhű fegyverzettel való felszerelése fellendítené a hazai turizmust. A fenti közmunkaprogram hosszú távon egy forintból akár több száz forintot is megmozgatna és gazdasági erőforrást termelne.

“A közmunka-program országos szintű megvalósítása az országosan fennálló közmunka-hiányproblémát hatékonyan, gyorsan, akár 100 %-osan megoldhatja, az ezen program keretében megmozdított gazdasági tényezők pedig az ország gazdaságának biztos és erős motorját adhatják”. Nyugat-Európában a várturizmus hatalmas üzletág, az érintetlen, több százéves várak rengeteg turistát vonzanak, és komoly, régi idők iparágait (kovácsolás, íj- és páncélkészítés, egyéb kézműves szakmák stb.) virágoztatják ma is – emlékeztet a két előterjesztő.

Lenhardt Balázs és Farkas Gergely azért választotta a program névadójának IV Béla királyt, mert a “tatárdúlást követően Országépítőként vonult be a történelembe. Szerintük “a IV. Béla Program biztosíthatná, hogy a „Hol vár állott, most kőhalom” himnuszi kitétel a jövőben csak a jelenlegi Magyarország határain túli, egyéb, korábban jogilag érvényesen is a Szent Korona testéhez tartozó Kárpát medencei véderőművek vonatkozásában legyen csak igaz”.

AJÁNLOTT LINK:

IV. Béla magyar király (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik