Míg Magyarországon a lakosság háromnegyede legfeljebb 100 eurót, azaz 28 ezer forintot addig a megkérdezett európai országok többségében magasabb összeget terveznek elkölteni ajándékokra karácsonykor – állapítja meg a GfK Csoport és a Wall Street Journal Europe 2010 őszi, reprezentatív felmérése.
Ebben arról is beszámolnak, hogy GfK piackutató vállalat szerdai közleménye szerint a korábbi évek európai tendenciáival megegyezően, idén is a bevásárlóközpontokban, áruházakban szuper- és hipermarketekben várható a legnagyobb forgalom, első sorban a ruházati termékek piacán.
A tanulmány szerint az európai országok többségében nagyobb összeget szánnak ajándékokra: negyedük 100 és 250 euró közötti összeget, 28 százalékuk pedig 250 eurónál is többet. Ez azt jelenti, hogy a 2007-es – válság előtti – szezonhoz képest, mi
magyarok nagyobb mértékben fogjuk vissza karácsonyi kiadásainkat.
Az is kiderült, hogy Nyugat- Európában inkább hajlandóak az emberek online csatornát választani. Európa egészében az 5 százalékot, egyes országokban pedig a 10 százalékot is eléri az internetes vásárlók aránya. Itthon mindössze 2 százalék él ezzel a lehetőséggel, viszont, a magyarok 9 százaléka szívesen vásárol utcai kereskedőktől, illetve a különböző karácsonyi vásárokban – áll a közleményben.