“Rosszindulatú és alaptalan Karl Eikenberry amerikai nagykövet állítólagos távirata, amelyet az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar Tartományi Újjáépítési Csoportról (PRT) írt” – hangsúlyozta Szekeres Imre.
Azt is hozzátette: “a katonák bátran és lelkiismeretesen teljesítik feladataikat, amit tárgyalásaim során, mind Karzai afgán elnök, mind Wardak afgán védelmi miniszter, mind Gates amerikai hadügyminiszter, valamint a NATO főtitkár is megerősített.”
Szekeres Imre Afganisztánban
A volt honvédelmi miniszter szerint nem felel meg a valóságnak, az állítólagos táviratnak az a része sem, hogy a magyar tűzszerészek nem vesznek részt az afganisztáni küldetésben.
“Sajnos Karl Eikenberry, aki rövid ideig volt az afganisztáni szövetséges erők parancsnoka, nem értette meg a tartományi újjáépítési csoportok lényegét. Mindenáron harcba kívánta küldeni őket, ami más alakulatok feladata, akik arra vannak felkészítve és felszerelve” – olvasható a közleményben. “Nem véletlen, hogy helyét nem sokáig tarthatta meg” – magyarázta Szekeres Imre.
A WikiLeaks által kiszivárogtatott levélben egyébként Karl Eikenberry beszámol arról, hogy Baglán tartományban részén fokozódik az erőszak, drogproblémák és hatalmi harcok miatt. A sürgöny szerint az itt állomásozó magyar PRT keveset tesz azért, hogy leküzdje ezeket a nehézségeket.
Szerinte zt bizonyítja, hogy egy alkalommal, a felkelők által teremtett vészhelyzet felszámolása érdekében a szomszédos Bamján tartományban állomásozó új-zélandi csapatoknak át kellett lépniük a tartományi határt, hogy rendet teremtsenek.