Több fokkal visszaesik a hőmérséklet, viharossá fokozódik a szél. Több helyen valószínű csapadék; kezdetben eső, zápor, majd egyre nagyobb területen hózápor.
Ma a szélvédett helyeken marad a köd és a pára, máshol pedig az erősen felhős idő. A déli, keleti megyékben több helyen, másutt csak néhol lehet eső, zápor, olykor zivatar. A szél többfelé megélénkül. Délután a hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, de az északnyugati – vastag hóval borított – területeken ettől kissé hűvösebb, délnyugaton pár fokkal melegebb is lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul. Éjszaka északnyugat felől erős hidegfront érkezik, ami előtt a Kisalföldön már lehet kisebb eső, zápor. A reggel még csak mérsékelt légmozgás délelőtt többfelé megerősödik. Emellett az eső is több helyen elered.
Napközben előbb a Dunántúl déli felén, majd a keleti megyékben felváltja az esőt a havazás, hózápor. Közben északnyugat felől egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, a szél országszerte megélénkül, a Dunántúlon többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Holnap délután már csak -1 és +7 fok közötti lesz a hőmérséklet.
Pénteken sarkvidéki levegő árasztja el hazánk térségét. Váltakozó nedvességtartalmú és fagyos levegő zúdul a Kárpát-medencére. Szórványosan valószínű hózápor, sőt néhol intenzív hózáporokat zivatar is kísérhet. Szombaton egy újabb ciklon érkezik, hatására országszerte megnövekszik a felhőzet és többfelé valószínű havazás. Ezt követően változékony, hózáporokkal tarkított idő veszi kezdetét, a szél gyakran lesz élénk, olykor erős.
AJÁNLOTT LINK:
Kihűlés: két hét alatt 21 áldozat (Hír24)