Szerdán átmeneti csapadékszünete után újra esni fog főként az északkeleti megyékben. Eleinte ezeken a tájakon később inkább nyugaton pára-, illetve ködfoltok képződnek.
Bár a légmozgás fookozatosan mérséklődik, sok felhő lesz felettünk és gyenge fagy is előfordulhat, ősziesnek érezhetjük az időt már reggel is, hiszen 4 és 10 fok között szóródik a hőmérséklet.
A nap folyamán csak néhol, leginkább délen várható zápor, és a szél ismét többfelé megélénkül. Mivel többfelé párás marad a levegő még melegebb érkezik délután, ugyanis a legmagasabb hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, kivéve az
északnyugati – vastag hóval borított – területeket, ahol hűvösebbre számíthatunk.
Csütörtökön egy markáns hidegfront hatására erős lehűlés kezdődik, ismét nagy területen valószínű havazás.