Belföld

Csak a jó szándékon múlik a gyerekek ebédje

Magánemberek segítségével kaptak reggelit és ebédet a nagybárkányi óvodások.

A Nógrád megyei falunak csak a bérekre van pénze, az étkeztetésre nincs, ráadásul az óvoda másfél millió forintos áramszámlával is tartozik – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió. A kicsik egy mátraverebélyi lángossütőtől kaptak reggel meleg ennivalót. Ebéd is lett, mert egy magánember 50 ezer forintot utalt át az óvodának, lehetett venni főznivalót. Korábban a konyha dolgozói otthonról hordták az ebédhez szükséges alapanyagokat.

Korábban Dombovári Edina polgármester azt mondta, az önkormányzat kasszája üres, ezért karitatív szervezetektől, élelmiszer-előállító és -forgalmazó cégektől remél segítséget. Eddig 175 ezer forint készpénzfelajánlás érkezett, és úgy tűnik, december végéig nem lesz nagyobb gond az étkeztetéssel: egy tiszántúli házaspár jövő csütörtökre ígért egy kisteherautónyi tartós élelmiszert és zöld árut a nagybárkányiaknak – mondta a polgármester.

A polgármester átnézte a falu költségvetését, és átcsoportosított, aztán átutalt 300 ezer forintot az intézménynek. A pénzt máshonnan kellett elvenni, mert a normatíva csak a bérekre elég, más kiadásra nem. De a gond még ettől is nagyobb – jegyezte meg Dombóvári Edina -, hiszen az óvoda másfél millió forinttal tartozik az áramszolgáltatónak. Azért, ami történt, persze hálásak vagyunk, de ez még mindig csak tűzoltás az erősen hátrányos helyzetű Nagybárkányban – tette hozzá a polgármester.

Ez már nem az első ilyen eset, a Borsod megyei Vilmányban egy hete azért szünetel a tanítás, mert a fűtésre nincs pénze az iskolának.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány számításai szerint egyébként 120 ezer magyar gyermek alultáplált. 20 ezer csak az iskolában, óvodában jut meleg ennivalóhoz. Hétvégén szinte egyáltalán nem. Közben egyre kevesebb az adomány, amelyből segíteni tudnak nekik.

AJÁNLOTT LINK:

Elfogyott a nagybárkányi óvoda étkezési pénze (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik