Belföld

Magyarországon követik el világon a második legtöbb serdülőkori öngyilkosságot

Dr. Kállai Klára, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke a Lelki Egészség Világnapja alkalmából ismertette az adatokat.

Bár az utóbbi években csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon, még mindig a világon a második legtöbb serdülőkori öngyilkosság történik itthon – mondta Kállai Klára a Lelki Egészség Világnapja alkalmából tartott pénteki “Segítő hangok” című konferencia után. Beszámolt arról is, hogy évente 600 ezer hívást kezdeményeznek a lelki elsősegély-számokra, viszont csak a harmada “jut be” a vonalakra, a mobilról indított hívásokat ugyanis egyelőre nem tudják fogadni. Kállai Klára elmondta: a ’90-es években évente 4 ezer volt az öngyilkosságok száma Magyarországon, ez 3 ezerre csökkent. Ez a szám azt jelenti, hogy Magyarország a 3. a világ összes országa között. Hozzátette: bár jó hír, hogy csökkent az öngyilkosok száma, viszont arra is oda kell figyelni, hogy ez a szám az utóbbi években nem változott.

A lelki elsősegély telefonokra betelefonálók száma nem változott az utóbbi években, összetétele viszont igen – mondta a szakember. A gazdasági válság miatt megnőtt azoknak a hívásoknak a száma, amelyek az egzisztencia elvesztése miatti problémákkal függnek össze. Sok az önérzeti gondokkal, a félelmekkel, a jövőtől való félelemmel összefüggő hívás – tette hozzá.

A LESZ elnöke elmondta: a konferencián az is elhangzott, hogy Magyarországon is be lehetne vezetni azt az uniós számot, a 116-123-at, amelyet bárki az Európai Unió területén hívhat, és saját országa nyelvén kaphat segítséget. Legsürgősebben azonban arra kellene megoldás, hogy a mobilokról indított hívásokat is fogadni tudják.

A Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Magyar Pszichiátriai Társaság is kiadott pénteken egy közleményt, amely szerint jelenleg a világon körülbelül 50 millió ember küzd mentális zavarokkal. A depresszió jelenti a leggyakoribb egészségi problémát több uniós tagállamban, mivel 18,4 millió, 18 és 65 év közötti ember szenved súlyos depresszióban. Az unióban minden 9. percben öngyilkosságot követ el valaki, azaz évente 58 ezren – háromnegyed részben férfi – vetnek véget életüknek önszántukból. A becslések szerint az öngyilkossági kísérletek száma ennek tízszerese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik